Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Wenger elismerte: vétkes, és bűnhődnie kell

Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője elismerte vétkességét és elfogadta az ilyenkor szokásos egy tétmérkőzésre szóló eltiltást és 8000 fontos bírságot - közölte kedden az Angol Labdarúgó Szövetség.

A szervezet fegyelmi bizottsága azután indított eljárást a francia tréner ellen, hogy a szakember a szombati, Sunderland elleni bajnokin "nekiesett" a negyedik játékvezetőnek, mert a hazaiak Darren Bent révén öt perccel a rendes játékidő vége után egyenlítettek, Wenger pedig sokallta a hosszabbítást.

Az Ágyúsok mestere már kedden (ma) este letölti eltiltását, ugyanis nem ül le a kispadra az észak-londoni rivális Tottenham Hotspur elleni Ligakupa-mérkőzésen.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×