Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Súlyos gondok a brit Nemzetközösségi Játékok előtt

Nem csak a biztonság szavatolása, hanem a versenyzők szállásának otthont adó falu építése is gondot okoz az október 3-án rajtoló újdelhi Nemzetközösségi Játékok szervezőinek.

A csapatok szombat óta érkezhetnek a nagyszabású, 71 országot felvonultató sporteseményre, s akik már ott vannak, azt mondták: sokkolta őket a fogadtatás. A szobák - ha egyáltalán elkészültek - gyenge minőségűek, ezen kívül nincs megfelelő internet-kapcsolat és térerő a mobiltelefonoknak. A panaszokat már elküldték a rendezőknek, a főigazgató pedig továbbította a kormánynak.

Az is nyugtalanítja a vendégeket, hogy vasárnap ismeretlen fegyveresek vaktában lövöldözni kezdtek Újdelhi óvárosában, a legnagyobb mecset közelében. Két tajvani turista megsebesült, kórházba kellett őket szállítani. A BBC brit médiacég indiai szolgálata közölte: e-mailt kapott az Indiai Mudzsahedek nevű iszlám szélsőséges csoportosulástól, amely azzal fenyegetőzik, hogy támadásokat hajt majd végre a Nemzetközösségi Játékok alatt.
A Nemzetközösségi Játékokat négyévente rendezik meg, az olimpia után ez az egyik legnagyobb, több sportágat felölelő nemzetközi versenyrendezvény.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×