Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Eldőlhet a héten, fut-e még az idén Overdose

Overdose túl van a Baden-Badeni verseny utáni pihenőn, múlt hét vége óta ismét kedvet mutat a munkához. Így nem kizárt, hogy már ezen a héten dönteni lehet róla, októberben starthoz áll-e valamely versenyen. Egyelőre több lehetőségen is gondolkodunk - mondta el Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-nak.

A Baden-Badeni verseny utáni napon indultunk haza, estére meg is érkezett Overdose és az egész csapat Alagra. A rá következő napok pihenéssel teltek - mesélte Overdose tulajdonosa.

Az első jelek biztatóak voltak. A ló azt mutatta, hogy miután lovasa, Christophe Soumillon a futam utolsó 150 méterén már nem lovagolta meg keményen, mert úgy érezte, Overdose kiürült, úgy tűnt, hamarabb túlteszi magát a versenyen - tette hozzá.

A hét második felére azonban megváltozott a kedélyállapota. Kedvetlenné vált. Ezért úgy döntöttünk, hogy megadjuk neki azt az időt, amíg a viselkedésével jelzi, hogy újra kedve van a munkához - jegyezte meg Mikóczy Zoltán.

Elmondta még, hogy Overdose a múlt hét csütörtök-péntekén már kedvező jeleket mutatott, és ha ez tartósan így marad, akkor lehet gondolkozni felkészítésérő legy következő versenyre.

Ha starthoz áll, akkor valamikor októberben. Egyelőre több lehetőségben is gondolkodunk. Erről az általa végzett munkát kiértékelve lehet dönteni: nem kizárt, hogy már ezen a héten - fejette ki a tulajdonos a PannoniaOverdose.hu-nak.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×