eur:
393.82
usd:
365.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Polgár Judit: Már a gyermekeim állnak az első helyen

Polgár Judit egyelőre nem tudja, hogy meddig lesz kedve gyermekei nevelése mellett profi szinten sakkozni. Minden idők legjobb női nagymestere azt mondta, a moszkvai villám-sakkvilágbajnoksággal melegít be a Világkupára.

Hétfőtől a moszkvai villám-sakkvilágbajnokságon vesz részt. Milyen eredménnyel lenne elégedett?

Az az elvárásom magammal szemben, hogy minél jobban játsszak, és minél elégedettebb legyek a játékommal. Ez a viadal részben bemelegítés a Világkupára. Egyszerűen csak élvezni akarom a játékot.

Az elmúlt években már a gyermekei kerültek a középpontba. Mennyi ideje jut a sakkozásra?


Amikor próbálok edzeni, akkor naponta 4-6 óra, de nehéz összeegyeztetni a profi sakkozást, az edzést és a versenyzést. Eddig nem sikerült annyira megtalálni az arányokat.

Azt tudja, hogy a következő években merre halad majd?

A prioritások megváltoztak, már a gyermekeim állnak az első helyen. A sakkozást nem hagyom abba, de nem tudom, hogy mennyire fogok tudni úgy helytállni, hogy élvezzem még a sakkot. Még a jövő zenéje, hogy csak a sakk népszerűsítésével foglalkozom, vagy az élmezőnyben is tudok még játszani.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×