Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szabadlábon az Újpest-FTC meccs során előállított négy ember

Elengedték azt a négy embert, akit szombaton az Újpest-Ferencváros labdarúgó-mérkőzés során állítottak elő a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Sass Oszkár közölte: mind a négyen szabadlábon védekezhetnek. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a biztosítási feladatok ellátása során a négy emberből hármat garázdaság, pirotechnikai eszközzel visszaélés, rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés szabálysértése miatt, valamint egy férfit visszaélés kábítószerrel bűncselekménye miatt állítottak elő.

A tájékoztatás szerint a mérkőzés közben öt rendőr sérült meg könnyebben, mindannyian a szurkolók által használt különböző pirotechnikai eszközöktől. Hárman halláskárosodást szenvedtek a hanggránátoktól, a másik két kolléga petárdáktól sérült.

A BRFK közlése szerint a rendőrök a szombat délutáni órákban sikerrel akadályozták meg, hogy a Ferencváros és az Újpest szurkolói a stadionon kívül összecsapjanak. A XI. kerületben került sor egy kisebb atrocitásra a Gellért téren, ahol két szurkoló könnyebben megsérült - olvasható a közleményben.

A rendőrök a Népligettől kísérték a Ferencváros szurkolóit, akik a számukra biztosított metrószerelvényt megrongálták, ami miatt a BRFK rongálás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt eljárást indított, ismeretlen tettesek ellen.

Újpesten a rendőrök mindent megtettek annak érdekében, hogy a két szurkolótábort el tudják választani egymástól, nem került sor a két tábor összecsapására. A mérkőzés előtt nagyobb mennyiségű pirotechnikai eszköz került lefoglalásra - áll a rendőrségi közleményben.

A Megyeri úti Szusza Ferenc stadionban tartott 205. örökrangadón az Újpest 2-1-re nyert a Ferencvárossal szemben.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×