Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elhunyt Kolczonay Ernő

Hosszú, súlyos betegség után, 56 éves korában elhunyt Kolczonay Ernő, a magyar vívósport kiemelkedő alakja.

A sportember májbeteg volt, átültetésre várt. Kolczonay Ernő 1953. május 15-én született Budapesten.

Pályafutását 1964-ben úszóként kezdte a BVSC-ben, majd a Budapesti Honvéd öttusázója, 1969-től pedig vívója volt.

Három olimpián képviselte a magyar színeket: 1980-ban egyéniben, 1992-ben csapatban szerzett ezüstérmet a párbajtőrözőknél, 1980-ban a tőr-, 1988-ban a párbajtőr csapattal végzett a pontszerző hatodik helyen.

Világbajnokságon egyéniben kétszer állhatott fel a dobogóra (1979-2. hely, 1982-3.), csapatban aranyérmet nyert.

Edzőként dolgozott a Budapesti Honvédnál, később pedig a görög válogatottnál. Kolczonay Ernőt a Magyar Vívó Szövetség saját halottjának tekinti, a temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×