Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bombariadó volt a Steaua budapesti szállodájában

Akár el is halaszthatják a Steaua-Újpest Európa Liga selejtező mérkőzést amiatt, hogy a bombariadó volt az éjszaka abban a hotelben, ahol a román futballcsapat tagjai voltak elszállásolva - közölte reggeli híradásában a Realitatea román hírtelevízió.

A televíziós csatorna arról adott jelentést, hogy a bukaresti együttesnek az utcán kellett töltenie az éjszaka nagy részét, miután bombariadót rendeltek el szállodájukban.

Az adó először a prosport.ro internetes portálra hivatkozva, majd budapesti tudósítójának egyenes adású tudósítása alapján számolt be az esetről. Eszerint ki kellett üríteni az épületet, és a román labdarúgóknak éjszaka egy órától hajnali öt óráig az utcán kellett várakozniuk, csak ezután térhettek vissza szobáikba.

A prosport.ro újságírói szerint a hotel környékén lévő utcákon sok Újpest-szurkoló van, aki "megtámadja" a román rendszámú gépkocsikat.

A Realitatea bemondója megállapította, hogy rendkívül feszült hangulatban várják mindkét tábor hívei a mérkőzést. Ezt bizonyítja az is, hogy a vendégszurkolók egy csoportja - amely busszal utazott Magyarországra - még a határ elérése előtt összetűzött a román rendfenntartó erőkkel Arges megye egyik helységében.

A Realitatea bemondója megkérdezte budapesti tudósítóját, hogy valóban van-e esélye a meccs elhalasztásának. A tudósító szerint erről az UEFA-nak, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetségnek kell döntenie, de - mint hozzáfűzte - nincs sok esélye a halasztásnak.

A BRFK sajtóügyletese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy bombariadó volt egy fővárosi szállodában csütörtökre virradóan, de a hotel nevét nem közölte. A rendőrök a szálloda vendégeit a testi épségük megőrzése érdekében kikísérték az épületből, majd átvizsgálták a helyiségeket, de robbanószerkezetet nem találtak.

A Roosevelt téri Sofitel szálloda munkatársa az MTI-nek megerősítette, hogy a román labdarúgók náluk szálltak meg, de sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, hogy volt-e bombariadó az éjjel a hotelben.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×