Nem ő volt az első külföldi tréner az egyesület történetében, hiszen 1911 őszétől már egy Robertson nevű skót dolgozott a kék-fehérekkel. Ám az igazi nagy fogás - a világfi, a korát megelőző Brüll Alfréd zseniális húzásainak egyikeként - Jimmy Hogan megszerzése volt.

Az 1882-es születésű, ír szülőktől származó, de Angliában született Hogan a Burnley, Bolton Wanderers, Rochdale és a Swindon Town csapatát is megjárva már tapasztalt, sokat megélt futballistának számított, amikor 1905-ben a Fulhamhez került.

Ám a londoni klubban Jock Hamilton keze alatt töltött három éve átformálta a futballról alkotott képét. Hamilton a "Rúgd és fuss!" helyett a rövid, lapos átadásokra alapozott, úgynevezett "Scottish passing game"-et erőltette - s ez Hogannek nagyon tetszett. Érezte, ez lehet a jövő útja! S ezt kezdte el tanítani első külföldi állomáshelyén, a hollandiai Dordrechtben, majd Bécsben is.

Hugo Meisl, a kor osztrák futballvezére rajongott a tudásáért, akár örökre is ott tartotta volna. A magyar futball szerencséje, hogy az első világháború viharában a brit állampolgár Hogant lefogták a császárvárosban. Amikor kiengedték, inkább átszerződött Budapestre, s megtanította az MTK-t a magyar, ha úgy tetszik a közép-európai játékosok számára sokkal jobban fekvő rövidpasszos, technikás játékra.

Előszeretettel emlegette magát Jimmy bácsiként, s valóban, igazi apafigura volt a játékosai számára. Õ volt az első külföldi edző, aki fontosnak tartotta, hogy a futballisták sok zöldséget, gyümölcsöt, könnyebb húsokat, s ne csak a jó, zsíros magyar konyha remekeinek számító ételeket egyenek.

Csak egy játékossal nem jött ki - magával Schlosserrel, a kor futballistenével. Utóbbi nem tudta elviselni az angol edző pragmatizmusát, a fegyelmet mindennél fontosabbnak tartó vezetési stílusát. Tiltakozásként felvett egy furcsa szokást: minden gólja után - volt belőle elég - leköpte a hálót.

Hogan ettől nagyon kiborult. Kijelentette Brüllnek, hogy nem újítja meg a szerződését, ha Schlosser nem hagyja abba a köpködést. Hónapokba telt, de "Jimmy bácsi" győzött. S aztán maradt, kisebb megszakítással, egészen 1921-ig. Nyert ez alatt öt bajnoki címet, de, hogy kicsit patetikusan fogalmazzunk, nem csak ezt adta a klubnak, illetve a magyar labdarúgásnak.

2003-ban jelent meg Angliában Norman Fox: Prophet or Traitor (Próféta vagy áruló) című könyve, Jimmy Hoganről. Sok minden egyéb mellett azért is érdekes, mert Jimmy bácsi, illetve a család emlékei, feljegyzései alapján kaphatunk képet, milyen is volt akkoriban az MTK.

Hogan különösen három játékosáról őrzött szép emlékeket - talán nem véletlen, hogy Schlosseren kívül ők voltak a korszak legjobb játékosai. Schaffer "Spéciről" például így emlékezett a könyv: "A Sunderlandtől a Blackburnig több angol klub is le akarta igazolni, de ő nem ment. Sohasem volt híján az önbizalomnak, egyszer azt mondta a válogatott kapusnak, Plattkó Ferencnek, hogy figyelje meg, rúg egy hatost neki a következő bajnoki meccsükön. Meg is csinálta!"Sohasem tagadta: két fiatal, Orth György és Braun "Csibi", azaz Braun József volt a két kedvenc játékosa. Mindkettőt szinte apaként szerette. Õ fedezte fel őket, Braunt például, aki azért akkor már a zsidóklub, a VAC játékosa volt, az Angol Parkban futballozva. Ott játszott vele Orth is!

1916 végén Csibi, majd fél évvel később a barátja is kék-fehér mezt húzott. Hogan még évtizedekkel később is áradozott róluk, soha nem bírta ki sírás nélkül, ha a koncentrációs táborban elpusztult Braun korai halála jutott az eszébe. "Mindketten lelkes, törekvő srácok voltak, akik angolul is tanultak tőlem.

Tizenöt évesek voltak, amikor felfedeztem őket, s egy-másfél évvel később már mindketten a válogatottban játszottak. Hihetetlenül gyorsan tanultak, a pályán és a pályán kívül egyaránt. Orth volt a legjobb és a legintelligensebb futballista, akivel valaha dolgoztam."

Pedig Hogan világklasszisokkal dolgozott együtt, az osztrák Csodacsapat, a Wundermannschaft tagjaitól kezdve a legendás német edzőig, Helmut Schönig! Hogan elmesélt még egy anekdotát, amit azért érdemes felidézni, hogy pontosan kalibrálhassuk, mennyit értek a húszas évek MTK-jának kulcsemberei.

"Nagyszerű barátom, Hugo Meisl egyszer azt kérdezte tőlem, Orthot és Braunt nézve, hogy hol fedeztem fel ezeket az istenáldotta tehetségeket? Azt mondta a két, a húszas évei elején játszó fiúról, hogy úgy futballoznak, mint az érett angol válogatottak.

Alig néhány hónappal később egy, az MTK játékosaira épített Budapest-válogatott, az én irányításommal, egykori klubom, a Bolton Wanderers ellen játszott. Négy egyre nyertünk - Orth és Braun szinte az őrületbe kergette az angolokat. A Bolton menedzsere, Charles Foweraker csak annyit mondott kettőjüket látva: csodálatos."

S hogy mit jelentett például Orth az MTK-nak? Vele, nyugodtan állíthatjuk, az irányításával, 1918-ban tizenkét, 1919-ben négy, 1920-ban tíz, 1921-ben nyolc, 1922-ben egy, 1923-ban három, 1924-ben újra tíz, 1925-ben, nyolc ponttal előzte meg a második helyezettet a kék-fehér gárda.

Ám 1925. szeptember 9-én, Bécsben, az Amateure ellen, Tandler brutális belépőjének következtében Orth, akit még az ellenfél szurkolói is a legnagyobb szeretettel emlegettek ("Der Orth, Der Gyuri Orth"), s akinek labdaművészetéről itthon szóvicceket faragtak ("Ez a fiú nem is artista, több annál, valóságos orthista"), 24 évesen, egész további pályafutására kiható sérülést szenvedett.

Soha többé nem tudott a régi színvonalon játszani. Jimmy Hogan, aki Bécsben dolgozva természetesen kint volt a mérkőzésen, azonnal berohant a pályára. Kedvence lábára pillantva tudta, nagyon nagy a baj. Amikor a mentőautó ajtaját rácsukták a sérültre, keserves zokogásban tört ki.

Jimmy Hogan, aki 1922-ig dolgozott az MTK-nál, majd az évtized vége felé még visszatért egy idényre, Hollandiában, Ausztriában, Magyarországon, Franciaországban, majd Angliában oktatta a futballt. Itthon sokáig nagy becsben tartották, 1953-ban Barcs Sándornak, az MLSZ akkori elnökének kifejezett kérése volt a "6:3" előtt, hogy az MTK kilencszeres bajnok aranycsapatának alapjait letevő "Jimmy bácsi" a mérkőzés díszvendége legyen.

James "Jimmy" Hogan 91 évesen, egyébként éppen 35 éve, az angliai Burnleyben hunyt el. Hat bajnoki címet nyert Magyarországon - soha, senki más nem volt ilyen sikeres a magyar klubfutballban.