Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Totti aligha játszhat az Inter ellen, pedig ha nyer a bajnok, nehéz lesz megállítani - videókkal

Az olasz sajtó kulcsmérkőzésnek jellemzi az Inter és az AS Roma vasárnap esti rangadóját a Serie A-ban. Általános vélemény szerint, ha José Mourinho csapata ezt a meccsét is megnyeri, szinte biztosan bajnok lesz. A Farkasok ellenin kívül már csak egy rangadó vár a hátralévő fordulókban az Interre: a fekete-kékek áprilisban még a Juventusnál vizitálnak.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy tavaly ilyenkor az Inter 12 ponttal vezetett az AS Roma előtt a bajnokságban, de végül csak az utolsó fordulóban, egypontos előnnyel nyerte meg a scudettót.

A Calciopoli, az olasz futballbotrány 2006-os kirobbanása óta kétségtelenül ez a két csapat uralja az olasz porondot. Az Inter megnyerte azóta az összes bajnokságot, az AS Roma lett (az első évben, az Interhez hasonlóan, adminisztratív döntés alapján) a második.

Most a két együttes meglehetősen távol áll egymástól a tabellán: az Inter vezet, remek mutatókkal. Tizennyolc győzelem, öt döntetlen, két vereség áll a neve mellett, mérkőzésenként 1,76 szerzett, 0,72 kapott gól a mérkőzésenkénti átlaga.

A Roma mutatói valamivel gyengébbek: hatodik hely, s 13 győzelem, négy döntetlen, nyolc vereség áll a neve mellett, mérkőzésenként 1,48 szerzett, 1,24 kapott gól a mérkőzésenkénti átlaga. Az Inter kilenc hazai mérkőzését nyerte meg, az AS Roma idegenben csak négyszer győzött. Érdekes, hogy mindkét csapat az ötvenedik és a hatvanadik perc között szerezte a legtöbb gólját: a fekete-kékek összes találatuk 17,07, a Roma pedig 16,22 százalékát.

Az Inter támadójátékának nyilvánvalóan Zlatan Ibrahimovic a kulcsfigurája, a svéd csatár 14 találattal vezeti a házi góllövőlistát, mögötte Sztankovics öttel is második. Az AS Roma sokkal kiegyensúlyozottabb csapat ebben a tekintetben: Mirko Vucsinics nyolc góllal a házi gólkirály, Julio Baptista és Francesco Totti (akinek sérülése miatt ismét kétséges a játéka), hat-hat találatig jutott eddig.

Az elmúlt nem egészen két évben, 2007 áprilisa óta is tíz mérkőzést vívott egymással a két csapat. A Roma azon a találkozón nyert a San Siróban, de azóta sem tudott győzni vendégként. Októberben a legutóbbi bajnoki mérkőzést az Inter 4-0-ra nyerte meg a római Olimpiai Stadionban. A két csapat játszott egymással már 2009-ben is, az Olasz Kupában, hazai pályán, az Inter 2-1-re győzött.

A tervezett összeállítások. Inter: Julio Cesar - Maicon, Cordoba, Chivu, Santon - Zanetti, Vieira, Cambiasso - Sztankovics - Ibrahimovic, Adriano. AS Roma: Doni - Motta, Mexes, Diamoutene, Riise - De Rossi, Brighi - Taddei, Pizarro, Baptista - Vucsinics.

Érdemes néhány emlékezetes mérkőzést feleveníteni a közelmúltból.  2008. január: olasz bajnoki, 1-1


2008 ősz, olasz Szuperkupa-döntő, 2-2 után tizenegyesekkel 8-7-re nyert az Inter.



2008. október: olasz bajnoki, 4-0-s idegenbeli Inter-győzelemmel



2009. január: Olasz Kupa-mérkőzés, 2-1-es Inter győzelemmel







Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×