Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
322
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Sir Alex tényleg szereti José Mourinhót?

A Bajnokok Ligája keddi mérkőzéseinek slágerét, az Inter-Manchester United találkozót sokféle szempontból tartják "kihagyhatatlan" mérkőzésnek az elemzők. Az első faktor kézenfekvő: az angol és az olasz bajnokság utóbbi két évének legjobb csapatai állnak majd egymással szemben, ráadásul a két bajnoki címvédő most is meggyőző fölénnyel vezet a maga ligájában. De akinek ez nem lenne elég kedvcsinálónak, annak, íme, a két edző neve: José Mourinho és Sir Alex Ferguson.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, José Mourinhót akkor fedezte fel magának Anglia, amikor 2004 tavaszán, a Manchester United kiesését, illetve csapata, a Porto továbbjutását jelentő Costinha-gól után indiántáncot lejtett az Old Trafford oldalvonala mentén.

Néhány hónappal később a Chelsea-hez szerződött - már a Bajnokok Ligája győzteseként. Amikor megkérdezték tőle akkoriban az angol újságírók, hogy hogyan tudja majd elfogadtatni magát, hogyan tud majd "bizonyítani", a rá jellemző magabiztossággal válaszolta: "Nekem nincs mit bizonyítanom, vagy igazolnom. A Bajnokok Ligája győztese vagyok, s ezt, az itteni kollégáim közül egyedül Sir Alex Ferguson mondhatja el magáról."

Sir Alex, akivel az elkövetkező bő három évben rengeteg csatát vívott. Verbálisakat is - ezek nem fokozták a népszerűségét. Meg valódiakat is a pályán - ezek már inkább. Most, az újbóli találkozó előtt nem árt felidézni: Mourinho eddig 12 mérkőzésen meccselt a legendás skót ellen, s e találkozókon mindössze egy vereséget szenvedett.

"Nem félünk a Manchester Unitedtől, noha tudjuk, jó futballistákból álló, erős csapat. De a miénk is az, sőt - mondta Mourinho, s jövendölt. - Nem számítok sok gólra, de arra igen, hogy továbbjutunk."

Sir Alex udvariasan fogalmazott: "José Mourinho a világ egyik legjobb edzője. Minden csapatával sikeres. Ez bámulatos. Amikor elküldték a Chelsea-től, elmondtam, hogy sajnálom a távozását, a személyisége hiányzik a Premier League-ből. Tartom ezt most is, noha nem mindenben értettem egyet vele. Bevallom, nem tudok mindent arról, hogyan dolgozik José, de az eredményeit csak elismeréssel lehet szemlélni."

Amióta a Manchester United visszavette a Premier League koronáját a Chelsea-től, nagyszerűen szerepel a Bajnokok Ligájában. 2008-ban megnyerte a sorozatot, sőt megnyerte a klubvilágbajnokságot is. 2007-ben is jól menetelt, de kikapott az AC Milantól - tehát egy milánói csapattól.

Az Inter a 2006-os Calciopoli, az olasz bundabotrány kirobbanása óta uralja a Serie A-t. Sorozatban három bajnoki címet nyert, s úton van a negyedik felé. Ugyanakkor a lenyűgöző hazai mérleg nem párosult sikeres nemzetközi szerepléssel.

A fekete-kékek 2007-ben és 2008-ban is a nyolcaddöntőben estek ki, előbb a Valencia, majd a Liverpool ellen. Tavaly ősszel nem kerültek túlságosan nehéz csoportba, de megnehezítették a saját sorsukat, bukdácsolásukkal.

Csak másodikak lettek a görög Panathiniakosz mögött, megelőzve az Anorthosziszt és a Werder Brement. Mourinho dörgött az utolsó, elrontott mérkőzés után: "A játékosok maguknak keresték a bajt, elbukták a csoportelsőséget. Megérdemlik ezek után, hogy nehéz ellenfelet kapjanak a nyolcaddöntőben." A Manchester Unitedet kapták.

A keddi, a San Siróban rendezendő összecsapás az Inter 300. nemzetközi kupamérkőzése, egyben a 97. BL-találkozója lesz. A Manchester United a 200. meccsét játssza majd az első számú európai klubsorozatban, az ötvenes évekbeli rajt óta. A két csapat eddig mindössze kétszer találkozott egymással. 1999. március 3-án a Man United 2-0-ra megnyerte a hazai mérkőzését, majd a visszavágó 1-1-re végződött Milánóban.

Nincs olyan játékos a keretekben, aki mindkét klubban játszott volna. Az Interben a kulcsjátékosok szinte mind egészségesek, Mourinho egyedül Walter Samuel miatt aggódhat. Az argentin védő a Bologna elleni bajnoki mérkőzés előtt sérült meg.

A Manchester Unitednél már nem ilyen jó a helyzet. Sir Alex egyik középső védője, Nemanja Vidics - a klubvilágbajnokságon kapott piros lapja miatt - eltiltása miatt, Jonny Evans, Gary Neville és Wes Brown a sérülése miatt nem játszhat. Kérdéses John O'Shea szereplése is.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×