Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
322
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Óvatosságból száll ki a technikai sportból egy újabb autógyár

A gazdasági világválság miatt a Mitsubishi is kiszáll a tereprali-versenyekből, beleértve a Dakar-ralit is, amelyet mostanáig 12-szer nyert meg. Szabó Róbert szakíró azt mondta az InfoRádiónak, hogy ez a bejelentés a japán gyárakra jellemző óvatosság újabb jele. Hozzátette: a WRC-sorozatot felváltó Super 2000-es viadal indulásakor a már korábban kiszállt gyártók, például a Subaru és a Suzuki is visszatérhet a szakágba.

A japán gyárakra jellemző óvatosság újabb jele, hogy a Mitsubishi kiszáll a tereprali-versenyekből - mondta az InfoRádiónak Szabó Róbert szakíró. A cég szerdán jelentette be, hogy a gazdasági világválság miatt költségcsökkentésbe kezd, így nem indul a Dakar-ralin sem, amelyet mostanáig 12 alkalommal nyert meg.

Az Auto Motor és az Auto Bild főszerkesztője kifejtette: a Mitsubishi az egyik meghatározója az autósportnak, ugyanakkor nem kell nagyon aggódni, mivel van egy újonnan kifejlesztett dízelmotoros modelljük, ami az idei dél-amerikai Dakar-ralin debütált. Ezeket üzemeltetni kell, és nyilván nem fogják a gyár hátsó udvarára tolni az autókat - tette hozzá.

Szabó Róbert szerint a japán gyárak becsületesen szigorú üzleti magatartást folytatnak, és elképzelhető, hogy az idő őket igazolja. A pozíciójukat, a saját jövőjüket igyekeznek óvni, hogy a további kellemetlen meglepetéseket elkerüljék - hangsúlyozta a szakíró.

A raliban sokan várják, hogy 2010-ben vagy 2011-ben elinduljon a méregdrága WRC-ket felváltó Super 2000-es korszak, amelybe több, korábban kiszállt gyár is visszatérhet - tette hozzá Szabó Róbert. Az S2000-es autókra vonatkozó szabályokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a költségek csökkentése és az egyenlő versenyfeltételek érdekében alkotta meg. A szervezet a hagyományos alkatrészek felhasználására ösztönzi a gyártókat, egyúttal a bonyolult és drága elemek kifejlesztését és beépítését korlátozza.

A Mitsubishi előtt négy japán autó-, illetve motorgyártó lépett vissza a technikai sportoktól a költségcsökkentésre hivatkozva. Decemberben a Honda jelezte, hogy kiszáll a Forma-1-ből, majd a Suzuki és a Subaru hagyta ott a rali-világbajnokságot, januárban pedig a Kawasaki közölte, hogy nem vesz részt a gyorsaságimotoros-vb idei sorozatában.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×