Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
323.3
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Kakát nem hatotta meg a százmilliós vételi ajánlat

Hiába a Manchester City 100 millió eurós ajánlata Kakáért, a brazil játékmestert a pénz nem érdekli, és csak olyan klubért hajlandó elhagyni a Milant, amelyik legalább olyan erős nemzetközi téren is. Egyelőre ráadásul úgy gondolja, hogy az AC Milanban akarja befejezni a pályafutását.

Visszautasította a Manchester City 100 millió eurós ajánlatát Kaká -ezt maga a brazil játékos erősítette meg a Mediaset nevű internetes honlapnak. Közölte, hogy Olaszországban akar maradni, és az a terve, hogy az "AC Milanban öregszik ki" a fociból.

Itáliai sajtójelentések szerint az angol klub több vezetője, így Gary Cook főigazgató járt ez ügyben a lombard fővárosban, s tárgyalt a "rossonerók" irányítóival.

A La Gazzetta dello Sport szerint az eleve világcsúcs-ajánlatnak számító 100 millión túl a brazil játékosnak öt esztendőre szóló szerződést kínáltak, évi 15 millió eurós fizetés mellett.

Silvio Berlusconi, a Milan elnöke és olasz kormányfő változatlanul "érinthetetlennek" tekinti a 26 éves játékmestert, bár friss nyilatkozatában teljességgel nem zárta ki a klubcsere lehetőségét. "Nem tudok semmit a Manchester City ajánlatáról, de szerintem Kaká nem átigazolható, és marad a Milanban" - fogalmazott.

Még egyértelműbben nyilatkozott Kaká szóvivője. Diogo Kotscho közölte: Kaká nem Robinho; a középpályán erős csapatban szeret focizni, és csak azért, hogy többet keressen, soha nem szerepelne egy gyenge csapatban.

A Manchester City a 20 csapatos Premier League-ben jelenleg a 15.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×