Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
323.29
bux:
147333.53
2026. november 5. csütörtök Imre

Lovasbalesetet szenvedett Vörös Zsuzsanna

Lovasbalesetet szenvedett Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, emiatt jelenleg kórházban kezelik.

"Az edzések között volt egy kis időm, kimentem Pátkára, hogy átmozgassam a saját lovamat. Bent voltam a pályán, amikor egy nagy kaukázusi kutya odaszaladt a környékről, megijesztette a lovat, én pedig rábuktam a nyeregkápára, beütöttem a hasamat, majd leestem. Bal oldalamra érkeztem, közben a jobbommal fogtam a szárat, amibe beleakadt a gyűrűsujjam, így az is megsérült" - foglalta össze a történteket a székesfehérvári versenyző, akinek a baleset miatt vérömleny keletkezett a mája körül.

A bukást követően kórházba szállították, ahol megfigyelésre még egy ideig benn is tartják.

"Több ultrahangos vizsgálaton átestem, a ma reggeli már szerencsére biztató eredményt hozott. Valószínűleg megsérülhetett a májam is, de már elkezdett felszívódni a vér. Az ujjamat várhatóan holnap műtik meg, helyi érzéstelenítéssel az ízületet próbálják majd rögzíteni" - tette hozzá.

Vörös Zsuzsanna felépülése várhatóan másfél-két hónapot vesz igénybe.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×