Infostart.hu
eur:
392.96
usd:
339.84
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Koeman: Úgy játszottunk, mint a grundon

Erwin Koeman szerint csapata már az első félidőben is jól futballozott, de az utolsó percben egy elkerülhető gólt kapott. A magyar labdarúgó-válogatottat irányító holland szakember a görögök elleni 3-2-es sikerrel zárult meccs egészében nyújtott teljesítményt a hivatalos sajtótájékoztatón a következőképpen összegezte: "Úgy játszottunk, mint a grundon."

A tréner a szünetben biztatta játékosait, akikre hatottak is a szavak, és egy jó pillanatban szerzett szép góllal Dzsudzsák Balázs egyenlített.

Koeman megjegyezte: ezután is szép támadásokat vezetett az együttes, játékosai pedig jól helyezkedtek.

Hangsúlyozta: a csapat tagjai nagy szívvel, motiváltan küzdöttek, ez a siker pedig az együttesnek és személyesen neki is fontos volt.

A szövetségi kapitány kiemelte Huszti Szabolcs teljesítményét, a bal oldali középpályás ezúttal csatárként is helytállt.

Elmondta, hogy kedden folytatódik az edzőtáborozás, a horvátok elleni jövő szombati meccsen pedig más összeállításban lép majd pályára a válogatott.

"Ez egy kicsi eredmény a magyar futballnak" - fogalmazott Koeman.

Az Európa-bajnoki címvédő görögök szakvezetője, Otto Rehhagel szerint az volt különbség, hogy a magyarok komolyan vették a találkozót, míg ők barátságos meccsnek tekintették.

A német szakember dicsérte a magyarok agresszív futballját, saját játékosairól pedig azt mondta, hogy a fejük már másfelé járt. A görögök Németországban folytatják a felkészülést az osztrák-svájci közös rendezésű Eb-re.

Szerző: Kaposi Dávid

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×