Carrick ötévesen kezdett futballozni, a Wallsend Boys Club kispályás csapatában, ahol egyébként az édesapja is segédkezett, amolyan "önkéntes mindenesként". Tizenkét éves korában fordultak komolyabbra az ügyek: meghívták a wallsendi iskolás-válogatottba, sőt nem sokkal később az angol iskolás-válogatottba is.

Egy olyan kölyökcsapatban kezdett futballozni, amelyben korábban az angol válogatott olyan legendái futballoztak, mint Peter Beardsley, Steve Bruce vagy Alan Shearer.

Akkoriban még inkább játék volt a futball a számára, egyáltalán nem volt biztos abban, hogy profi futballista akar lenni. Remekül érezte magát a Wallsend Boys Clubban, akkoriban még leginkább azért járt az edzésekre, hogy együtt lehessem a barátaival.

Aztán minden hamarosan minden nagyon komolyra fordult. Tizenhét évesen Londonba, a West Ham Unitedbe került - s attól kezdve már tudta, merre vezet az útja. Akkoriban egyébként még középcsatárt játszott, egy sorral hátrább csak Londonban, a "kalapácsosok" korosztályos edzői rendelték.

1998-ban bekerült a "Kalapácsosok" híres akadémiájára, a klub ifjúsági csapatával első idényében már megnyerte az FA-kupát. A Coventry City elleni, 9-0-s győzelemből két góllal vette ki a részét, ő volt a mezőny egyik legjobbja, "bizonyos" Joe Cole oldalán.

1999 augusztusában mutatkozott be a Premier League-ben, Rio Ferdinand helyére állt be a Bradford City ellen. Akkor azonban még nem tudta megvetni a lábát az első csapatban, az idény során kétszer is kölcsönadta a West Ham, előbb a Swindon Townnak, majd a Birmingham Citynek. Sokkal jobban ment neki a 2000-2001-es szezonban, amelynek végén jelölték az Év fiatal játékosa címre, más kérdés, hogy a titulust később Steven Gerard nyerte el.

A következőszezonban a West Ham kiesett az élvonalból, Michael a 2003-2004-es szezont a második vonalban töltötte. Túl jó volt oda, több élvonalbeli klub is meg akarta szerezni. Az Arsenalhoz már majdnem aláírt, ám az Ágyúsok, miután Patrick Vieira mégis csak maradt még egy idényre, visszaléptek.

Carrick ennek ellenére klubot váltott: 2,75 millió fontért megvette a Tottenham. Első szezonja végén, az angolok amerikai túráján válogatott lett, de az igazi áttörést a 2005-2006-os szezon hozta meg a számára: kulcsjátékos lett a Spursben, sa bekerült a világbajnoki keretbe.

A torna után 2006. július 31-én átszerződött a Manchester Unitedhez. A Spurs jól járt az eladásával, a két évvel azelőtti összeg több mint hatszorosáért, 18,6 millió fontért engedte át a Vörös Ördögöknek. (Az összeg végül az elért eredmények függvénye is.) A vételár a klub történetének ötödik legdrágább játékosává emelte.

Érdekes választ adott arra, miért volt érdemes az Old Traffordra szerződnie: "Mindenképpen pozitív hatással lesz a pályafutásomra. Különösen, ha azoknak a srácoknak a példájára gondolok, akik már évek óta itt játszanak. Mindannyian jobb futballisták lettek az Old Traffordon, vagy éppen az edzőpályán, a Carringtonon.

Azt gondolom, nagyon szerencsés időszakban kerültem a csapathoz. A keret olyan erős, mint 1999-ben, a nagy sikerek idején volt - s milyen jó, hogy néhány fiú, mint Gary (Neville), Scholesy, vagy Giggsy még mindig velünk van -, s újra nagyon nagy sikereket érhet el. Magam is azért szerződtem ide, hogy sikereket érjek el."

Igaza lett. A Unitednél gyorsan beilleszkedett: eddig szinte csak sérülés miatt hiányzott Sir Alex csapatából. Apropó, sérülés, azzal kezdte manchesteri karrierjét. Amszterdamban, az ottani nyári tornán, a Porto ellen "robbant le", s így csak néhány héttel a tervezettnél később debütálhatott. 2006. augusztus 23-án, a Charlton Athletic ellen, Londonban mutatkozott be tétmérkőzésen a klub színeiben.

A 2006-2007-es szezonban csak december vége felé hiányzott néhány találkozóról, Darren Fletcher vagy John O'Shea helyettesítette. Visszatérése után, január 13-án, az Aston Villa ellen lőtte első bajnoki gólját Man United-játékosként.

Emlékezetes teljesítményt nyújtott a következő áprilisban, az AS Roma ellen 7-1-re megnyert Bajnokok Ligája-találkozón: két távoli lövése is a kapuba talált. Owen Hargreaves érkezése nem tett jót neki.

Nyilvánvalóvá vált, hogy nem biztos a helye az első csapatban. Ráadásul az AS Roma elleni következő BL-meccs, októberben, már nem hozott szerencsét: eltörte a könyökét. Visszatérése után a rotáció őt is érintette, Paul Scolesszal, Hargreavesszel és a brazil Andersonnal osztozott, legfeljebb két helyen.

Mindazonáltal a szereplési számokat tekintve Carrick benne volt a legtöbbet játszó tizenegyben az év során (31 bajnoki, 11 BL-meccs, ez utóbbival, Tévezzel együtt klubcsúcstartó az idényben). A klubnál is sokra tartják: április 18-án, egyébként Rio Ferdinand és Wes Brown társságában, további öt évre szóló szerződést írt alá.