Infostart.hu
eur:
392.71
usd:
341.07
bux:
122017.27
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Simán elődöntős a Barca és az MU

Nyugodtan kijelenthetjük: három angol klub, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester United dominál kétéves teljesítményével az utóbbi két évben a Bajnokok Ligájában. A 2007 tavaszán is az elődöntőbe jutott három gárda most is a legjobb négy közé menetelt. A Man United az AS Roma kétszeri legyőzésével csatlakozott a már kedden továbbjutott két gárdához. Az elitkvartett negyedik csapata a Barcelona, a katalán gárda a gelsenkircheni 1-0 után a Nou Campban is ugyanezt az eredményt hozta

Sir Alex nem tartott a római 2-0 után az olasz ellenféltől. Öt játékosát, Cristiano Ronaldót, Rooneyt, Evrát, Scholest és O'Shea-t is kihagyta a hétvégi bajnokin szerepeltek közül. A Romából hiányzott Francesco Totti.

A Unitedot gondolhattuk volna tartalékosabbnak, de az első 25 percben, elsősorban a dél-koreai Pak Dzsi Szung és az argentin Carlos Tévez érdeméből, akár négy gólt is lőhetett volna. A mezőny legjobbja ezekben a percekben az olaszok brazil kapusa, Doni volt.

A félidő közepétől kezdve feljött az AS Roma, ám Mirko Vucsinicsnak nem akadtak társai. Ettől függetlenül az olaszok nagyon közel álltak a vezetés megszerzéséhez. Az első félóra lezárásaként Mancini tizenegyest harcolt ki, miután hiteles tudta bemutatni, hogy Wes Brown elgáncsolta. A büntetőt Daniele De Rossi a kapu fölé vágta.

Nehéz lenne azt állítani, hogy ezzel veszítette volna el az AS Roma a párharcot, de a saját helyzetét szinte reménytelenné tette. Ha De Rossi belőtte volna a büntetőt, vélhetően a United akkor sem kap ki, de a meccs izgalmasabb lett volna.

Így nem láttunk rossz futballt, de kevésbé volt izgalmas a mérkőzés. Nem volt olyan nagy különbség a két csapat között, mint 364 nappal ezelőtt, amikor 7-1-re nyert a United, de nyilvánvaló, hogy a két csapat közül a jobbik jutott tovább, valójában különösebb megerőltetés nélkül.

A találkozó egyetlen gólját Carlos Tévez szerezte: a második félidő derekán Owen Hargreaves a jobb oldalról beívelt labdáját fejelte előrevetődve, csúsztatva Doni kapujába. A Manchester United veretlen még a mostani szezonban, sőt mindössze a Lyon elleni nyolcaddöntő első találkozóján, illetve, gyakorlatilag a második csapatát szerepeltetve, az AS Roma elleni csoportmérkőzésen nem győzött.

Ugyancsak veretlen a Barcelona, Frank Rijkaard csapata az elefántcsontparti Yaya Touré góljával győzött. A középpályás a 44. percben talált a Schalke kapujába, a második félidőben már a katalán klub tagjai az eredményt vigyázták.

A Barca - Ronaldinho, Deco és Messi nélkül - simán bejutott a legjobb négy közé, de a csapat szurkolói továbbra is nagyon elégedetlenek. A találkozó alatt szinte végig lengették a fehér kendőket, kifejezésre juttatva, azt szeretnék, ha változások lennének majd a nyáron a csapatnál.

De addig még sok minden történhet. A hónap második felében, például, a csapat a BL elődöntőjében találkozik a Manchester Uniteddel. A másik ágon a Chelsea és a Liverpool játszik majd egymással - ismét.

Manchester United-AS Roma 1-0
(továbbjutott a Man United 3-0-val)

Barcelona-Schalke 1.0
(továbbjutott a Barcelona 2-0-val)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson

Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson

A magyar és a szlovák vezető is fenntartotta „vétóját”, pedig számos ország győzködte őket ennek ellenkezőjéről másfél órán keresztül a brüsszeli uniós csúcstalálkozón.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×