Infostart.hu
eur:
392.38
usd:
340.98
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Szávay nagy meccsett játszott

A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes nagy csatában 6:3, 2:6, 6:2-re kikapott az első helyen rangsorolt orosz Anna Csakvetadzétól a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi keménypályás női tenisztorna döntőjében.

Szávay két kettőshibával csúnyán elbukta az első adogatójátékát, az orosz nagy nehezen megnyerte a sajátját, majd újra brékelte a szemmel láthatóan kissé elfogódottan teniszező riválisát, és 3:0-ás vezetéshez jutott.

A 19 éves magyar az ötödik játékban szépített (4:1), sőt elnyerte ellenfele adogatását, és nagy küzdelemben - igaz, sok hibával - felzárkózott 4:3-ra.

Három adogatójátéka alatt Szávay összesen hét (!) kettőshibát vétett. Az egyenlítés azonban nem sikerült, s végül 37 perc elteltével a világranglistán hetedik orosz jutott előnyhöz.

Az első szettben Szávay 21-szer, riválisa pedig 13-szor rontott.

A 38 perces második felvonásban a magyar azonnal brékelte ellenfelét, majd egy szép röptével befejezte a saját adogatójátékát és 2:0-ás vezetést szerzett.

Csakvetadze kissé zavarba jött, egyre többet hibázott, másodszor is elveszítette a szerváját, Szávay viszont jóval magabiztosabban játszott és húsz perc elteltével már 4:0-ra vezetett.

A magyar 5:1-nél két szettlabdához jutott, de Csakvetadze mindkettőt hárította, ám a következő játékban - kemény küzdelemben - kihasználta a lehetőségét és kezdődhetett a mindent eldöntő harmadik játszma.

A 21 esztendős Csakvetadze - minden bizonnyal taktikai okokból - ápolást kért az utolsó szett (50 perc) előtt, Szávay pedig elfogyasztott egy banánt.

Rövid szünet után folytatódott a játék: az orosz és a magyar is hozta a saját szerváját, és 2:2-ig fej fej mellett haladtak. Az ötödik gémben Szávay óriási küzdelemben elveszítette az adogatását, Csakvetadze megnyerte a sajátját és 5:2-es előnyt szerzett.

Ez végzetes volt: az utolsó játékban a kiegyensúlyozottabb orosz két meccslabdához jutott, amelyek közül az elsőt még hárította a ellenfele, ám a másodikkal már nem tudott megbirkózni.

A két játékosnak ez volt a második meccse: tavaly májusban, a Roland Garros második fordulójában szintén az orosz nyert.

A győztes 95 ezer dollárt kapott, a Szávay pedig 51 ezerrel vigasztalódott.

"Egy kissé csalódott vagyok, noha a verseny előtt boldogan kiegyeztem volna azzal, ha tudom, hogy bejutok a fináléba" - mondta a mérkőzés után Szávay Ágnes, aki egy esztendővel ezelőtt még a 182. volt a világranglistán, de ezzel az eredménnyel - pályafutása legjobbjaként - hétfőtől már 18. lesz a rangsorban.

"Sajnos egész héten nem voltam csúcsformában, a fináléban pedig túl sokat hibáztam, ezzel együtt próbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból" - tette hozzá a teniszező.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0

A Ferencváros az első mérkőzésen 2–0-s előnyt szerzett, így lépett pályára a bragai visszavágón, a tét az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülés. A Braga az első negyedóra végén kiegyenlítette a hátrányát, így kezdődhetett minden elölről – aztán jött a harmadik gól is. A szünetben így összesítésben hátránnyal fordult a magyar csapat. Aztán a második félidőben a helyzet fokozódott...

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Most jött el a kegyelmi pillanat a választási rendszer megváltoztatásához?

Most jött el a kegyelmi pillanat a választási rendszer megváltoztatásához?

Kóczy Á. László és Sziklai R. Balázs a Portfolio.hu-n megjelent írásukban a 106 egyéni választókerület 19 vármegye és a főváros közötti felosztásának azon matematikai módszerét kereste, mellyel leginkább meg lehet felelni a választási törvény előírásának, miszerint az egyéni választókerület választásra jogosultjainak száma az országos választókerületi méret számtani átlagától maximum 15%-kal térhet el, és ha ez a különbség eléri a 20%-ot, kötelező a kiosztás módosítása. Egy matematikai probléma legoptimálisabb megoldására tettek javaslatot, s ennek során két hátrányos helyzetű vármegyétől elvennének egy-egy egyéni választókerületet, és azokat a szerencsés(ebb) helyzetű Pest vármegyének és Budapestnek adnák. Véleményem szerint az egyéni választókerületek számának – a listás helyek rovására történő – kettővel (108-ra) történő megemelése kézenfekvő megoldás lehetne. Továbbá úgy vélem, a választási rendszer átfogó kezelését az jelenthetné, ha a választás szabályait egy közvetlenül a nép által választott, erős legitimációjú köztársasági elnök alkotná meg egy erre létrehozott szűk grémium élén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×