Infostart.hu
eur:
353.25
usd:
309.79
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A 17 éves világbajnok az ünnepek alatt a vizsgáira is készül

Az idén világbajnoki címet szerzett férfi kardválogatott vehette át az Év legjobb csapatának járó díjat a Sportcsillagok Gálaestjén. A csapat egyik tagja, a 17 éves Szilágyi Áron az InfoRádiónak elmondta: büszke a díjra, hiszen végre saját sportágán kívül is elismerték teljesítményét. A Vasas versenyzője szerint nehéz lesz a válogatottban maradni az olimpiai évében.

Mennyire büszke erre a díjra?

Rettentően, hiszen ez az első olyan elismerés, amit nemcsak a víváson belül, hanem a hazai sportelitben értünk el.

Mennyire érzi azt, hogy rövid idő alatt felkapott sportolóvá vált?

Érzékelem, hiszen több díjátadóra és gálára is hivatalos vagyok. Az ünnepeket azért próbálom meghitt családi légkörben tartani, és elszakadni a vívástól és ennek a külsőségeitől is.

Hogyan telnek majd ezek a napok?

Először családi körben töltjük a karácsonyt, majd a rokonokat látogatjuk meg. Aztán jöhet a tanulás, hiszen fel kell készülnöm a gimnáziumi féléves vizsgákra.

Az országos bajnokságon csapatban aranyérmesek lettek a Vasassal. Mennyire volt elégedett a teljesítményével?

A csapattal elégedett vagyok, hiszen Nemcsik Zsolt a sérülése ellenére is aranyhoz segített minket. Én lettem a befejező ember, nekem kellett megoldanom a végén a feladatot, de nem volt gond, hiszen nagy előnyt szereztünk a döntőben. Egyéniben hetedik lettem, ennél többet vártam magamtól.

Nehéz lesz a válogatottban maradni az olimpia évében is?

Januártól kezdődnek a kvalifikációs versenyek, és egyre több a jelentkező a válogatott keretbe. Nehéz lesz a csapatban maradni, de úgy vélem, egy fair verseny keretében dől el, hogy ki utazhat a pekingi olimpiára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Több mint 1500 amerikai részvénnyel bővült az OTP SingleMarket

Több mint 1500 amerikai részvénnyel bővült az OTP SingleMarket

Az amerikai részvénypiac az elmúlt években a hazai lakossági befektetők számára is egyre fontosabbá vált, részben a nagy technológiai cégek, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok és a vezető tőzsdeindexek kifejezetten erős teljesítménye miatt. Erre a piacra nyit közvetlen hozzáférést az OTP Bank online befektetési platformja, ugyanis 2026 áprilisától az OTP SingleMarketen már a New York-i Értéktőzsdén és a Nasdaqon jegyzett részvényekkel is kereskedhetnek az ügyfelek. A bővítés több mint 1500 amerikai részvénnyel szélesíti a kínálatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×