Infostart.hu
eur:
390.11
usd:
340.04
bux:
120635.15
2026. március 16. hétfő Henrietta

Mi a közös Sennában és Hamiltonban?

Lewis Hamilton, a Forma-1-es világbajnoki cím első számú várományosa mégsem megy ki példaképe, Ayrton Senna sírjához Sao Paulóban. A brazil világbajnok testvére szerint pedig sok közös van Sennában és a brit tehetségben.

Lewis Hamilton megváltoztatta korábbi álláspontját, és mégsem megy ki a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíj után példaképe, Ayrton Senna sírjához.

"Attól félek, hogy ott sem lehetnék egyedül, ezért lehet, hogy egy következő alkalommal megyek ki a temetőbe" - közölte a 22 éves brit pilóta, aki vezeti a világbajnoki pontversenyt az utolsó verseny előtt.

A McLaren pilótája elmondta, hogy furcsa érzés számára Ayrton Senna hazájában lenni. "Nem azt mondom, hogy spirituális kapcsolat van köztünk, de szokatlan érzés itt lenni. Mióta a Forma-1-et nézem, és elkezdtem gokartozni, mindig Sennát figyeltem" - emelte ki Lewis Hamilton.

"Ilyen közel még soha nem voltam hozzá"


"A szülővárosában lenni, látni az itteni embereket, azt, hogy miként tekintenek rá, és milyen hatalmasnak tűnik innen, átérezni, hogy az ő földjén vagyok, ahol sok időt töltött, mélyen megérinti az embert. Tudom, hogy a hotelem csak pár mérföldre van attól a helytől, ahol most ő nyugszik. Ilyen közel még soha nem voltam hozzá, ezért különleges érzések kavarognak most bennem" - tette hozzá.

Közben Ayrton Senna testvére, Viviane a brazil világbajnok és a brit újonc közötti párhuzamról beszélt.

"Tudom, hogy Ayrton is nagyra értékelné Lewist, mint versenyzőt és mint ember egyaránt. Ha most itt lenne, azt mondaná neki: légy önmagad, mert te bajnok típus vagy - akár most, akár következő alkalommal leszel az" - emelte ki az 50 éves nő.

"Lewis Ayrtonra emlékeztet több dologban is. Ayrtont sohasem érdekelte a hírnév, vagy a pénz, csak győzni akart, a legjobb lenni, ahogy Lewis is" - tette hozzá.

"Lewis nagy tehetség, és keményen harcol azért, hogy ennek eredménye is legyen. Õ is olyan egyszerű ember, mint Ayrton volt. Becsületesség és egyszerűség árad belőle - láttam, amikor a szemébe néztem" - vélekedett Senna testvére.

Címlapról ajánljuk
Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.

Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

A Hormuzi-szoros neve általában az olajválságok idején kerül a címlapokra. Pedig ezen a keskeny tengeri folyosón nemcsak energia, hanem a világgazdaság számos más kulcsfontosságú árucikke is áthalad. Ha a szoros lezárul, az autóipartól a mezőgazdaságig egész iparágak kerülhetnek alapanyaghiányba. A történet tehát jóval több, mint egy olajpiaci dráma.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×