Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Hat hetet hagyhat ki Szávay Ágnes

Az első orvosi vizsgálatok szerint komolyabb lehet Szávay Ágnes sérülése. A diagnózis szerint a magyar teniszező combizomrost-szakadást szenvedett és ez hathetes pihenőt igényelne.

"A jövő hét elején megyek egy újabb kontrollra, és akkor derül ki, mi a helyzet. Sajnos, járás közben is érzek kisebb fájdalmat" - mondta a világranglistán a huszadik helyen álló játékos.

Szávay Ágnes közölte: biztos, hogy párosban nem indulhat az október 14-én kezdődő zürichi tornán, ahol párosban a svájci Patty Schnyder lett volna a partnere.

A 19 éves teniszező kiemelte, hogy egyelőre nem is edzhet.

"A hétfői vizsgálat után már okosabb leszek. Remélem, nem lesz nagyobb gond" - tette hozzá.

A magyar tehetség egy hete a szöuli viadal negyeddöntőjében a megnyert első és az elveszített második játszma után sérülése miatt feladta a mérkőzést a görög Eleni Daniilidu ellen, majd visszalépett a tokiói tornától.

Címlapról ajánljuk

Kiszámolták, hogy kiknek fáj majd a vagyonadó, nem azoknak, akiknek szánhatják

A tervezett hazai vagyonadó a jelenlegi formájában leginkább a 3 milliárd forint körüli vagyonnal rendelkező, hazai kkv-kat működtető vállalkozókat terhelheti meg, miközben a legvagyonosabb réteg családi és nemzetközi struktúrákkal mentesülhet a fizetés alól – derül ki a Blochamps Capital szakmai elemzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×