Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Szávay Ágnes: "Próbálok ugyanaz a lány lenni, aki voltam"

Szávay Ágnes sztár lett. Ezen a héten Dél-Koreában, Szöulban vesz részt egy IV-es erősségű WTA-versenyen - ő a torna második kiemeltje, a világ egyik leghíresebb játékosa, a világranglista kilencedikje Venus Williams mögött. A magyar éljátékossal a szöuli Hansol Openen érdekes interjú készült, ebből válogattunk.

- Fáradt? Hiszen alig, hogy megérkezett a torna előtt Kínából.

- Kicsit fáradt vagyok, csak hétfőn este érkeztem meg. A mérkőzés előtt csak egyszer tudtam ütögetni.

- Hogyan tetszett önnek a koreai közönség?
- Koreai lány ellen játszottam, őt bíztatták. De ez teljesen természetes. Minden rendben volt.

- Az utóbbi hónapokban néhány hihetetlen teljesítmény fűződik a nevéhez. Sztár lett Magyarországon?
- Azt hiszem, népszerű vagyok.

- Van valami különösebb oka a mostani ugrásszerű fejlődésnek?

- Nincsen, pedig mindenki kérdezgeti, van-e valamiféle titkom, s hogy hogyan változtattam meg az edzéseimet. De semmi újdonsággal nem tudok szolgálni. Ugyanazt teszem amit korábban.

- New Havenben ön Kuznyecova ellen játszott a döntőben, sérülés miatt fel kellett adni a mérkőzést. Rendbe jött már a háta?

- Igen, igen. Utána játszottam a US Openen, aztán néhány napra haza tudtam menni, Magyarországra, majd elutaztam Kínába, most pedig itt vagyok.

- Befolyásolja valamilyen szempontból az életét, hogy híres lett? Változott valami akár a magánéletében, akár a teniszkarrierjében?
- Próbálok ugyanaz a lány lenni, aki voltam. De nem könnyű, nyilvánvaló a változás. Főleg Magyarországon, ahol hirtelen ismert lettem. Egyelőre furcsa még, hogy ismeretlenek ismerősként beszélgetnek velem, holott én nem tudom, ők kik. A teniszversenyeken nincs nagy változás, ugyanazok a szereplők. A lányok, a bírók, a supervisorok. - Az volt az érzésem a mérkőzését nézve, hogy kifejezetten agresszíven, határozottan teniszezik. Ez a világelső, Justine Henin stílusára emlékeztetett.
- Köszönöm! Nagyszerű!

- Egyébként akad olyan versenyző a teniszvilágban, akit példaképének elfogadna?
- Roger Federer. A lányok között nincsen.

- Szinte minden borításon nagyon jó eredményeket tudott elérni. Palermóban salakon, Pekingben kemény borításon nyert, s jól játszott a wimbledoni füvön is. Melyik a kedvence?
- Mindegyiket szeretem. Különbözőek, de szeretek mindegyiken játszani. Otthon, Magyarországon főleg salakpályák vannak, ezért korábban azon a borításon játszottam a leggyakrabban. Ezért talán azon érzem a legjobban otthon magam. De az utóbbi időben kemény borításon is sokat volt alkalmam teniszezni, s ott is fejlődött a játékom. Így aztán azt is szeretem.

- Nagyon fiatalon kapcsolódott be a tenisz világába. Tanul még valamit?
- A versenyek alatt nem, de otthon igen. Tanulok. Még nem fejeztem be az iskolát, az utolsó év még hátravan.

- Magányosnak érzi magát a versenyeken, vagy élvezi, hogy rengeteg országban megfordul?
- Ez a munkám, amit én választottam magamnak, senki sem kényszerített. Szeretem ezt az életformát, különben is, amikor jól játszom, szinte szalad az idő.

- Hatévesen kezdett játszani. Kinek a kezdeményezésére?
- Eleinte a szüleimmel játszottam, ahogy ők is, szórakozásból. Egyébként is mindig néztük a teniszt a tévében. Aztán egyszerűen csak beleszerettem.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×