Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Totti szerint ő a világ második legjobbja

Szombat este a római Olimpiai Stadionban az AS Roma az AC Milant fogadja. A fővárosi gárda ebben a szezonban még veretlen a piros-feketék ellen. Francesco Totti, a hazaiak csapatkapitánya udvarias: szerinte még mindig Ronaldo a világ legjobbja. De közvetlenül a Fenomén mögött ott van ő is!

Totti, aki soha nem csinált titkot abból, hogy szerinte az Aranylabda-szavazáson, vagy a FIFA választásán nem kapta meg eddig az őt megillető elismerést, azt is elmondta, hogy a Romára két nagyon nehéz mérkőzés vár, néhány napon belül.

A csapat a Milan elleni bajnokit követően a Manchester United ellen játszik a Bajnokok Ligájában. A Roma ebben a szezonban háromszor játszott eddig a Milannal. Õsszel (tizenkilenc év után először) győzött bajnoki mérkőzésen a piros-feketék ellen a San Siróban, majd az ugyancsak idegenben játszott kupameccs (2-2) után a kupaelődöntő visszavágóján 3-1-re győzött az Olimpicóban.

Talán most is esélyesebb lenne, de sokan tartanak attól, hogy a 100. római meccsén dirigáló Luciano Spalletti edző tartalékol csapata erejével a Man United elleni találkozóra. A Roma már aligha szorul le a második helyről a Serie A-ban, igaz, a bajnoki címre sincs esélye.

Spalletti a következőket nevezte a mérkőzésre: Bertagnoli, Cassetti, Chivu, Curci, De Rossi, Faty, Ferrari, Freddi, Mancini, Marangon, Mexes, Panucci, Perrotta, Pizarro, Rosi, Taddei, Tavano, Totti, Vucsinics, Wilhelmsson.

Tonetto nem épült fel, és az utolsó pillanatig kétséges, hogy Spalletti megkockáztatja-e az éppen csak felépült Chivu és Perotta pályára küldését. Fontosabb, hogy az angolok ellen játszanak...

A Milanban Carlo Ancelotti (aki, mint köztudott, játékos-pályafutása során mindkét klubban futballozott) három brazil támadóval, Kakával, Ricardo Oliveirával és Ronaldóval próbálja majd bevenni az ugyancsak brazil kapus, Doni hálóját.

Ugyan a piros-feketékre is BL-mérkőzés vár a hét elején, de nekik minden bajnoki pontra nagy szükségük van, nem spórolhatnak erejükkel a Bayern München elleni fellépés(ek)re. Ezért is döntött úgy Ancelotti, hogy már az AS Roma ellen beveti a felépült világbajnok középhátvédet, Alessandro Nestát.

A Milan kerete: Dida, Storari, Fiori, Cafu, Favalli, Maldini, Nesta, Oddo, Simic, Brocchi, Gattuso, Gourcuff, Kakà, Pirlo, Seedorf, Borriello, Gilardino, Inzaghi, Ricardo Oliveira, Ronaldo.

Az alapemberek közül hiányzik majd az utóbbi időben nagyszerű formába lendült Ambrosini, Bonera eltiltott, míg Kaladze és Serginho továbbra is sérült.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Nagyot esett a globális tisztaenergia-beruházások értéke 2026 első felében. A csökkenés zöme Kína piaci alapú megújuló árazására történő átállásához köthető, ahogy a tisztaenergia-beruházásokon belül az e technológiák gyártásába irányuló beruházások tartósan csökkenő tendenciája is nagyrészt az ázsiai ország változó energiapolitikájának, illetve az általa korábban kiépített napelemgyártó túlkapacitásnak az utóhatása. A globális tisztaenergia-beruházásokat így is vezető Kína mögött Európa jócskán megelőzi az Egyesült Államokat, de ezen belül a gyártókapacitásokat növelő és ipari beruházások területén csak a harmadik volt az Egyesült Államok után az idei második negyedévében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×