Infostart.hu
eur:
365.11
usd:
320.81
bux:
151491.71
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A nyártól Ancelotti irányíthatja a Real Madridot

Sajtóértesülések szerint Carlo Ancelotti, a Milan vezetőedzője lehet nyártól a Real Madrid szakvezetője. Fernando Martin, a Real nemrég kinevezett elnöke két-három héten belül nyilvánosságra hozza az új tréner nevét.

Fernando Martin, a Real Madrid elnöke kijelentette: két-három héten belül kiderül, hogy a nyártól ki lesz a labdarúgócsapat új vezetőedzője.
 
Ezzel eldőlt, hogy Juan Ramón López Caro csak júniusig ülhet a madridi gárda kispadján.

Korábban a klubelnök azt mondta, hogy ha a csapat továbbjut az Arsenal elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőből, akkor elképzelhető, hogy maradhat a kispadon a spanyol tréner. Az eredmény ismert: a Real Madrid rúgott gól nélkül esett ki.

A Marca című spanyol sportnapilap úgy tudja: Carlo Ancelotti, a Milan trénere az első számú jelölt, annak ellenére, hogy még egy évig érvényes szerződése van az olasz klubnál.

A szakember szerepvállalását erősítheti, hogy nyártól változások várhatóak a Milánnál is. Kicserélődhet a játékoskeret egy része, és könnyen előfordulhat, hogy az új csapatot már egy új vezetőedző építi fel.

A Real Madrid edzői posztjára esélyes még a korábban a Realnál már dolgozó, jelenleg a Juventust irányító Fabio Capello és a Liverpool menedzsere, Rafael Benítez.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×