Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Elhunyt Zavadszky Gábor

Életének 32. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Zavadszky Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi középpályása, a ciprusi Apollon Limassol játékosa. Hrutka János, a válogatott menedzsere úgy nyilatkozott, hogy az orvosok a boncolás után sem tudták pontosan megmondani a játékos halálának okát, ez vasárnap a szövettani vizsgálat után derülhet ki.

A szakemberek továbbra is tüdőembóliára és szívinfarktusra, illetve ezek együttes hatására gyanakodnak. Annyit közöltek, hogy a halál pénteken este hat és fél nyolc között állt be.

Hrutka János korábban elmondta: Zavadszky Gábor pályára lépett egy szerdai bajnoki mérkőzésen, amelyen szalagszakadást szenvedett, ezért kórházba vitték. Később hazament, majd pénteken ismét kivizsgálásra hívták be az orvosok.

Frikszosz Szavvidesz, az egyesület szóvivője azt mondta, hogy a halott játékosra a csapat orvosa talált rá a lakásán. Az orvos azután ment el Zavadszky Gáborhoz, hogy többször is hiába próbálta meg telefonon elérni.

A szóvivő közölte: a középpályás fájdalomcsillapítót szedett a sérülése miatt.

Az Apollon bejelentette, hogy kegyeleti okokból elhalasztják a THOI Lakatamia elleni bajnoki mérkőzést.

Zavadszky Gábor itthon a Ferencvárosban, a Dunaferrben és az MTK-ban is játszott, és mindhárom klubbal bajnok lett.

Zavadszky Gábor tagja volt annak az FTC-nek, amely a magyar klubcsapatok közül egyedülálló módon bejutott a Bajnokok Ligájába 1995-ben, és ott volt az atlantai olimpiát megjárt csapatban is.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hiába a rekordokat döntő árverések,  nincs minden rendben a műkincspiacon

Hiába a rekordokat döntő árverések, nincs minden rendben a műkincspiacon

Parádés évzárásnak lehettünk tanúi a műtárgypiacon, az utolsó nagy árveréssorozaton New York-ban minden összejött, kivételes, ritkaságokban gazdag gyűjtemények kerültek szinte varázsütésre kalapács alá, és a vásárlók nem voltak hálátlanok. A nagy aukciósházak mérlege látványosan alakult, és az elemzők három évnyi kopp után, ismét aranykort emlegettek. A józanabb elemzők, igaz nem túl hangosan, de arra figyelmeztettek, hogy a látványos, a műkereskedelmet valóban húzó eredmények „felül” születtek, deréktájon inkább a hajdani esztelen árak kiigazítását lehet megfigyelni, míg a spekulánsok kedvenc terepét jelentő, olcsó befektetést kínáló kortársak mintha elvesztették volna vonzerejüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×