Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.47
bux:
143909.31
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Unsplash.com

Íme, a magyar filmkritikusok díjazottjai

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját pénteken: a B. Nagy László-díjat Hajdu Szabolcs Kálmán nap és Egy százalék indián című filmje nyerte el, a legjobb rendezés díját Vermes Dorka kapta az Árni című filmért. Az Életmű-díjat Molnár Piroska színművésznek ítélték.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait az idén 62. alkalommal adták át pénteken Budapesten, a Vörösmarty utcai Sajtóházban – közölte a MÚOSZ az MTI-vel.

Az eseményen Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket, és Kovács Bálint, a hvg.hu újságírója értékelte a 2024-es évet.

Az idén harmadik alkalommal adták át az Eurora Kulturális Alapítvány által alapított Árvai Jolán-díjat. Az Árvai Jolán (1947-2001) Balázs Béla-díjas szerkesztő-riporter, a Fiatal Művészek Stúdiójának (FMS) alapító vezetője és producere emlékére létrehozott díjat Osváth Gábor producernek ítélték oda.

A legjobb animációs filmnek járó elismerést a Kék Pelikán című film (rendező: Csáki László) nyerte el.

A legjobb dokumentumfilm díját a KIX című film (rendező: Mikulán Dávid, Révész Bálint) és Az életed nélkülem című film (rendező: Rubi Anna) kapta.

A legjobb kisjátékfilm díját a Diamond Beauty című filmnek (rendező: Korom Anna) és a Széllel szemben című filmnek (rendező: Chilton Flóra) ítélték oda.

A legjobb női főszereplő díját Tóth Orsolya kapta a Kálmán nap című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb női epizódalakítás díját Spolarics Andrea nyerte el az Árni című filmben megformált szerepéért.

A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Hajdu Szabolcs vehette át a Hatalom című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi epizódalakítás díját Gelányi Imre kapta a Kálmán nap című filmben való játékáért.

A legjobb forgatókönyv díját szintén Hajdu Szabolcs vehette át a Kálmán nap című filmért.

Operatőri díjat nyert el Lehr-Juhász Péter az Árni című film fényképezéséért.

Különdíjat kapott a Futni mentem című film, amelynek rendezője Herendi Gábor.

A legjobb első film díját a Fekete Pont című alkotás, Szimler Bálint rendezése nyerte el.

A Kálmán nap és az Egy százalék indián című film (rendező: Hajdu Szabolcs) a filmkritikusok B. Nagy László-díját kapta. A fiatalon, 46 éves korában, 1973-ban elhunyt filmkritikus, újságíró, dramaturg, műfordító nevét viselő díjat 1991 óta osztják ki, első ízben Grunwalsky Ferenc Kicsi, de nagyon erős című filmjét jutalmazták vele.

Molnár Piroska, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja sok évtizedes kimagasló művészi munkásságát ismerték el a magyar filmkritikusok Életmű-díjával.

A Schubert Gusztáv Filmörökség Díjat Fazekas Eszter filmtörténész-filmrestaurátor kapta az audiovizuális örökség megőrzéséért végzett több évtizedes munkájáért.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×