Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Pap Éva

Meghalt Pap Éva. A Jászai Mari-díjas színművész 84 éves volt. A színésznő július 23-án hunyt el, de családja kérésére akkor nem közölték a halálát. Most a Madách Színház a közösségi médiában adta közre a hírt.

Pap Éva 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Hivatásos színészi pályafutását a Szegedi Nemzeti Színháznál kezdte. Később tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vígszínháznak, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, a kecskeméti Katona József Színháznak és Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színháznak.

A Madách Színházban 1994-től 2003-ig játszott. Az Oliver című előadásban az Öreg Sallyt, a Lugosiban Mimi Archot alakította. Legjelentősebb szerepe Németh László Széchenyi című drámájában volt, melyben Crescenitát játszotta férje, Koltai János oldalán. Pap Éva Keleti Márton, Makk Károly és Fábri Zoltán filmjeinek rendszeres szereplője volt – olvasható a Madách Színház Facebook-bejegyzésében.

Legjelentősebb filmjei között volt az 1966-os Egy magyar nábob és az 1971-es Szindbád.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×