Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
305.41
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Budapest, 2021. szeptember 19. Egy nagymama az unokájának mutatja az épületeket az Épített Világörökség részét képező Budai Várnegyedben, a Táncsics Mihály utcában. Jobbra az 1745-ben épült Zichy-palota felújított épülete, amely egyemeletes barokk palotát több középkori eredetű lakóház összevonásából építették ki. Hátul a Magyar Nemzeti Levéltár épülettömbje és az evangélikus templom tornya a Bécsi kapu téren. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Protestáns sokadalom lesz a budai Várban

Protestáns sokadalom címen tart zenei, vallási és gasztronómiai rendezvényt a magyarországi református és evangélikus egyház az államalapítás ünnepe előtti napon, szombaton a budai Várban.

A programokat két helyszínen tartják. A Bécsi kapu téri evangélikus templomban délelőtt kórusok lépnek fel, valamint gyerekeknek tartanak a Noé bárkája bibliai történetét feldolgozó interaktív zenés foglalkozást. A délutáni orgonamaratonon református és evangélikus művészek játszanak felváltva.

A Kapisztrán téri színpadon szintén a református és az evangélikus egyházhoz kötődő zenészek lépnek fel. Délelőtt 10 órától a Kaláka együttes gyermekkoncertjével kezdődik a program, ezt követi a Trio Cantio koncertje, majd a KaleidoszPók társulat adja elő Petőfi Sándor megzenésített verseit.

Délután A magyar néplélek dalai címmel Kun Ágnes Anna operaénekes és Tóth Sámuel Csaba zongoraművész közös koncertje lesz hallható,

majd a református művészeti iskolák mutatkoznak be.

A zenei program a Központi Református Kórus protestáns egyházzenei koncertjével fejeződik be.

A nap a Bécsi kapu téri evangélikus templomban tartandó ökumenikus istentisztelettel zárul, amelyet a fesztivál vendégei a Kapisztrán téren felállított kivetítőn is követhetnek majd.

További részletek az InfoRádió Kultúr percek magazinjában.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Tavaly év végére mintegy 1900 milliárd forintra nőtt az alapítványi egyetemek nettó vagyona a Portfolio gyűjtése szerint, így hatalmas érték kerülhet újra állami kézbe, ha az ezeket a felsőoktatási intézményeket fenntartó kekvákat megszüntetik. Az azonban nehezen elképzelhető, hogy egy tollvonással mindent visszavenne a kormány: valószínűleg aprólékos mérlegelés jön, hogy mi legyen az egyetemek és a vagyon sorsa. A kiszervezett vagyonelemek listája meglehetősen hosszú, és olyan, elsőre meglepő elemek is szerepelnek benne, mint például a győri reptér vagy a gödöllői kastély.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×