Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
332
bux:
120942.81
2026. január 16. péntek Gusztáv
Üresek a vendéglők asztalai a római Pantheon előtti téren 2020. november 18-án, a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások idején. Olaszországban eddig több mint 1,2 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és közel 46 ezer beteg életét vesztette.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Angelo Carconi

Véget ért a "jó világ" a római Pantheonban

A római gyakorlat szerint egyetlen templom sem szedhet belépődíjat, így a Pantheon ilyen szempontból különleges eset.

Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék - jelentette be az olasz kulturális minisztérium, miután megegyezett a római egyházmegyével a kérdésben.

A belépőjegy

öt euróba

fog kerülni, de a 25 év alatti nagykorúaktól csak két eurót kérnek - tette hozzá a tárca.

A bevételen a kulturális minisztérium és a római egyházmegye 70-30 százalékos arányban osztozik.

A Pantheonban celebrált misék továbbra is ingyenesen látogathatók, és a római lakosoknak, a kiskorúaknak, valamint a bazilika személyzetének sem kell fizetniük a belépésért.

Egyelőre nem tudni, hogy mikortól szednek belépőjegyet a Pantheon látogatóitól. A belépés jelenleg ingyenes, de hétvégén, illetve ünnepnapokon foglaláshoz kötött.

Az eladott jegyekből befolyó összegeket elsősorban az időszámításunk előtt 27-25-ben épült látványosság állagának megőrzésére fordítják.

A jegyváltás egyúttal hozzájárul a látogatók hatékonyabb ellenőrzéséhez - magyarázta a minisztérium.

A Pantheont évente mintegy hétmillióan keresik fel, és a hatalmas épület, amelynek kupoláján egy kilenc méter átmérőjű, kör alakú nyílás található, ezzel Róma leglátogatottabb műemléke.

A Pantheon Róma belvárosában, a Piazza Navona közelében található. Az épület többször leégett, és Hadrianus római császár gyakorlatilag teljesen újjáépíttette. 609-ben keresztény templommá szentelték fel Szűz Mária és valamennyi keresztény mártír tiszteletére. Az épületben rendszeresen miséznek, és számos híresség, köztük Raffaello (1483-1520) olasz festő, valamint olasz királyok nyughelye.

Daniele Micheletti, a Pantheon főpapja elmondta, hogy a római gyakorlat szerint egyetlen templom sem szedhet belépődíjat, így a Pantheon ilyen szempontból különleges eset. Rámutatott: mivel az állam a felelős a műemlék megóvásáért, és fizeti az ezzel járó magas költségeket, nem maradhattak érzéketlenek a minisztérium igényeivel szemben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×