Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Ferenc pápa a nagypénteki keresztúti szertartáson a koronavírus-járvány miatt szinte üres vatikánvárosi Szent Péter téren 2021. április 2-án este.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA pool/Angelo Carconi

Két év után ismét megtelt hívőkkel húsvét ünnepére Róma

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével veszi kezdetét Rómában a húsvéti szent három nap, amelyen Ferenc pápa 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat.

Az egyházfő csütörtök délelőtt a Szent Péter-bazilikában a krizmaszentelési misét mutatja be. Ferenc pápa Róma püspökeként megszenteli a szentségek kiszolgáltatásakor használt szent olajakat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. A misén a püspök és az egyházmegye papsága megújítja papi ígéretét.

Csütörtök délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel: Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem 2013-as megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Már járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban. Az idén a Rómától mintegy hetven kilométerre északra fekvő Civitavecchia börtönébe látogat, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mossa meg a lábát.

Ferenc pápa 2013-ban a római Casal del Marmo fiatalkorúaknak fenntartott börtönében végezte el a lábmosást. 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2017-ben Paliano börtönében, majd 2018-ban a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönben.

Nagycsütörtökön „érkeznek meg” Rómába a világ templomaiban elnémult harangok.

Nagypéntek délután a Szent Péter-bazilikában az Úr szenvedésének liturgiája zajlik, majd két év után először ismét a Colosseumnál tartják a hagyományos Via Crucis keresztúti ájtatosságot este negyed tíztől. Tavalyelőtt és tavaly Ferenc pápa a hívők nélküli, teljesen üres Szent Péter téren vezette a keresztutat. 2020-ban egy padovai börtön rabjai vitték a keresztet, tavaly fiatalok.

Most családok veszik kézbe a keresztet a Colosseum és a szemközti Palatinus-domb közötti tizennégy stáción. Az első állomáson egy fiatal házaspár viszi a keresztet, másodikként egy missziós szolgálatot végző család tagjai, majd egy idős gyermektelen házaspár, egy többgyermekes család, egy fogyatékkal élő gyermeket nevelő család, egy családotthon tagjai, egy beteg szülőt gondozó család, két nagyszülő, egy gyermeket örökbefogadott család, egy özvegy gyermekével és egy olyan család is, melynek gyermeke a papi hivatást választotta. Az utolsó előtti stáción a Vatikán választása egy Rómában élő ukrán és orosz családra esett, a tizennegyedik állomáson pedig egy migránscsaládra.

Nagyszombaton este fél 8-kor a pápa a vatikáni bazilikában húsvéti virrasztást vezet, melyen újra megszólalnak a bazilika harangjai.

Húsvétvasárnap a pápa délelőtt 10 órakor szentmisét mutat be a Szent Péter téren, majd délben húsvéti beszédet tart, melynek hagyományos témája a béke. Végül Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra.

Az olasz főváros megtelt látogatókkal: már virágvasárnap 65 ezren voltak a Szent Péter téren és környékén.

Csütörtökön jelenik meg Ferenc pápa új könyve A háború ellen – Bátorság a béke építéséhez címmel, amelyet a legnagyobb olasz napilaphoz, a Corriere della Serához is mellékelnek.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×