Az ünnep eredete az első világháború alatt elfogadott 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Az Abele Ferenc vezérkari őrnagy által 1915-ben kezdeményezett jogszabály arra kötelezett minden magyar várost és községet, hogy méltó emléket állítson „a most dúló háborúban” elesett hőseinek. (Az 1914 végén megalakult, a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság már javasolta, hogy emeljenek emléktáblát az elesetteknek, de a magyar önfeláldozást hirdető jelképet kevés helyen állították fel.)

Az 1917. évi törvény elfogadásától 1938 végéig 1086 világháborús emlékművet emeltek Magyarországon. Nem mindegyik volt szobor, akadt település, ahol a hősök kertjében fejfákat állítottak az ismeretlen vagy távoli helyeken eltemetett katonáknak, máshol fát ültettek, esetleg táblát helyeztek el a hazáért életüket áldozók nevével.

Az 1924. évi XIV. törvénycikk az 1914–1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről –

a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére

– minden esztendő májusának utolsó vasárnapján nemzeti ünnepként bevezette a hősök emlékünnepét. Az időpont mellett gyakorlatias szempontok miatt döntöttek: a mezőgazdasági munkák ekkor még nem vonták el a gazdákat az ünnepléstől, a sírok díszítéséhez viszont már volt elegendő virág.

A budapesti millenniumi emlékmű előtti téren, amelyet három évvel később neveztek el Hősök terének, 1929. május 26-án avatta fel Bethlen István miniszterelnök Horthy Miklós kormányzó jelenlétében a nemzeti hősök országos emlékkövét, amelyet Kertész K. Róbert tervezett. A második világháború alatt, 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is, akiknek nevét bevésték az első világháborús emlékművekbe.

A második világháború után, 1945-ben még megtartották a hősök emlékünnepét, de már szerényebb keretek között. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság ezután egyre határozottabban követelte az ünnep megszüntetését, és

a kommunisták elérték, hogy az általuk elfogadhatatlan tartalmúnak minősített emlékünnep kikerüljön a nemzeti ünnepek köréből.

Sok helyen még ezután is megemlékeztek az elesett katonákról, de csak halottak napján. A Hősök teréről eltávolították az 1929-ben felavatott emlékkövet, helyére 1956-ban a magyar hősök emlékkövét állították, amelyet Gebhardt Béla tervezett.

A rendszerváltás után a világháborúk hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én emlékeztek meg ismét nyilvánosan, Szekszárdon, az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. A történelmi igazságtétel részeként a budapesti Ludovika épülete előtt újból felállították a hősök emlékművét, és ismét fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katona- és polgári áldozatainak emléke előtt.

Az ünnepen azokra a névtelen hősökre emlékeznek, akik Szent István király óta életüket áldozták a hazáért.

A törvény kihirdetése után, 2001. augusztus 18-án Budapesten ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, rajta a Szilágyi András tervezte új hősök emlékkövével. Ugyancsak 2001-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság kezdeményezésére a Rákoskeresztúri új köztemetőben felavatták a Magyar hősök emlékparkját a korábban mintegy 25 ezer katona sírját őrző, az 1960-as évektől fokozatosan felszámolt temető helyén. Az emlékparkban lévő Magyar katonahősök emlékműve a hősök napi megemlékezések egyik kiemelkedő helyszíne.

A Parlament épületének falára 2011-ben helyezték vissza az 1910–1918-as Országgyűlés első világháborúban hősi halált halt tagjainak, tisztviselőinek és alkalmazottainak emlékére készült emléktáblát. Az ünnepen általában katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási megemlékezést tartanak a Rákoskeresztúri új köztemetőben a magyar katonahősök emlékművénél, valamint a Hősök terén, a hősök emlékkövénél. Idén a rendezvényeket a koronavírus-járvány miatt csak a virtuális térben tartják meg.

(Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga)