Infostart.hu
eur:
385.99
usd:
332.39
bux:
121461.18
2026. január 16. péntek Gusztáv
Hobo a hatalommal való pimaszkodásról

Hobo a hatalommal való pimaszkodásról

A hozzá kapcsolódó életérzés tette a rockzenét meghatározó művészetté 1964 és 1970 között - mondta Földes László Hobo az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kossuth-díjas előadóművész hozzátette, más korban, hiába játszik egy zenekar szédületesen jól, nem tudja azt átvenni.

Óriási különbség van a slágerek és a kultikus dalok értelmezése között – jelentette ki Hobo, hozzátéve, hogy néhány kulcsdal – az 1968-ban született Szimpátia az ördöggel vagy az Adj menedéket! - soha nem volt sláger, a közönség és a zenekar találkozásából emelkedett magasra.

„Ezeknek a tartalmi és a hihetetlen energiájú, fülbemászóan dögös zenei része nem kopott meg. A 90-es évek vége óta érzékelhető kulturális változás - a médiával és az internettel - nem tudta tönkretenni a Rolling Stones-t, miközben sok fiatal zenekart egy sláger után megöl.”

A rockzenéhez kapcsolódó életérzés a 20-30-as évek néger blues zenéjében és a 60-as években gyökerezik, és ez az életérzés tette emblematikussá azt a néhány zenekart és a dalaikat, és ez tette ezt a zenét 1964 és 1970 között az akkori világ meghatározó művészetévé – mondta a Kossuth-díjas előadóművész.

„A Beatles, a Rolling Stones, Bob Dylan, Eric Clapton, Jimi Hendrix, Jim Morrison – igazából tíz-tizenkét olyan zenekar vagy név van, akik zeneileg, szövegileg és személyiségükben is egyesítették ezt. Azt képviselték, ami a szeretetről, a másik ember tiszteletéről, a hatalommal való pimaszkodásról és a szabadság kereséséről szól.”

Utána már nem fejlődött tovább, mert a szórakoztatóipar, a média és az internet beolvasztotta a műfajt – fogalmazott Földes László Hobo.

„Már nem olyan progresszív művészet, mint volt például a Pink Floyd idején. Az újabbak, még ha olyan káprázatosak is, mint a Red Hot Chili Peppers vagy a Pearl Jam, nem tudták átvenni ezt, mert más korban születettek, más a környezet.”

Minden művészetnek megvan a maga progresszív korszaka – fűzte hozzá Hobo.

Hobo önkritikus, mint mondta: pocsék dalszövegeket is írt néha. Erről, és Földes László közelmúltban megjelent könyvéről itt olvashat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×