Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Marton László egyelőre nem tanít és nem is rendez

Marton László egyelőre nem tanít és nem is rendez

Lemondott a Vígszínház főrendezői posztjáról Marton László, a teátrum korábbi igazgatója. Egyelőre az egyetemen sem tanít, és kiderült: elmarad a decemberre tervezett Ibsen-bemutatója a Pesti Színházban, miután több nő szexuális zaklatással vádolta.

Sárosdi Lilla színésznő múlt héten egy videoüzenetben mondta el, hogy kiről szólt korábbi Facebook-posztja, amelyben egy húsz évvel ezelőtti szexuális zaklatás történetét írta meg az Egyesült Államokban kitört botrány után. Úgy fogalmazott: egy színházat igazgató rendező a barátjával egy próba után kocsikázni vitte, és orális szexre akarta rávenni. Akkor csak annyit lehetett tudni, hogy egy régóta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanító rendező-színházigazgatóról van szó, ám ez idővel egyre több találgatásra adott okot.

A sajtómegkeresések miatt a Katona József Színház közleményben szögezte le: elítéli a fizikai és verbális erőszak, a testi vagy lelki megalázás minden formáját és a hatalommal való visszaélést. A Vígszínház akkor egy rövid közleményt adott ki, amelyben egyetértett a Katona által leírtakkal, miután azonban Marton László neve nyilvánosságra került, a teátrum egy egysoros állásfoglalást adott közre a méltóság védelméről.

Marton László rövid közleményében rágalomnak nevezte a vádakat, és azt írta: megteszi a megfelelő lépéseket. Az ezt követő napokban azonban - név nélkül - még hét nő állt elő a történetével, a legutóbbi nyilvánosságra került történet állítólag 2015-ből való.

Marton László hétvégén lemondott a főrendezői posztjáról, és – miután a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aláírásgyűjtésbe kezdtek az eset kivizsgálásáról és Marton László felfüggesztéséről – a tanítást is abbahagyta az ügy tisztázásáig.

A Vígszínház ezután közleményt adott ki, miszerint a társulatot mélységesen megdöbbentették a színház egykori igazgatójáról szóló vádak. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt – áll a közleményben, amelyben kezdeményezik egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal vagy online felület létrehozását, hogy a hasonló ügyeket megelőzhessék, kivizsgálhassák.

Eszenyi Enikő a Vígszínház hírlevelében úgy fogalmazott: „35 éve dolgozom a Vígszínházban, amelynek 2009 óta vagyok az igazgatója, ez idő alatt nem értesültem ilyen vagy ehhez hasonló esetről.”

Október 24-én bejelentették: elmarad a Marton László rendezésében tervezett decemberi Ibsen-bemutató a Pesti Színházban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×