eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Átadták a felújított perkátai Győry-kastélyt

Átadták hétfőn a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt, a nettó 380 millió forintos beruházáshoz - uniós forrásból - 345 millió forint támogatást nyert a Fejér megyei település.

Galambos Dénes (Fidesz) országgyűlési képviselő avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a térség turisztikai gyöngyszeme eddig a rácalmási Jankovich-kúria volt, mostantól azonban a Győry-kastély is "a választókerület ékszere lesz".

A képviselő a projekt tavalyi nyitórendezvényén L. Simon László által elmondottakat idézte, amely szerint "Perkáta felkerül Fejér megye turisztikai térképére". Reményét fejezte ki, hogy a település nemcsak térképre került, hanem az országos és világviszonylatban is kuriózumnak számító kiállítással a magyar-kínai kapcsolatok szimbóluma lesz.

Somogyi Balázs (PÖPE-FIDESZ-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy Perkátának van a legrégebbi kínai kapcsolata Magyarországon, de Kínában is az egyik legrégebbi hivatalos testvértelepülési kapcsolat Peking egyik kerületéé (Huahszing) és Perkátáé. Közölte, hogy az 1960 óta tartó kapcsolat egyik nagy mérföldköve a kastély átadása és a kiállítás megnyitója.

Vang Siji, Peking Fengtai körzete Huahsziang városrészének polgármestere bejelentette, hogy együttműködési szándéknyilatkozatot írnak alá a 2016-2020 közötti időszakra, amely tovább mélyítheti és szélesítheti az 56 éve tartó barátságot. Jelezte, hogy a következő években Perkátát bemutató tárlat nyílhat meg Huahsziangban.

Kuo Hsziaokuang a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kulturális tanácsosa további támogatásáról biztosította a két település együttműködését, amelyet páratlannak nevezett, hiszen Magyarország egyetlen más településével sincs kínai városnak hivatalos testvérvárosi kapcsolata.

A beszédek elhangzását követően Somogyi Balázs és Vang Siji aláírták az együttműködési megállapodást, majd a jelenlévők megtekintették az állandó kiállításokat. Az egyik tárlat a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét mutatja be, a másik pedig a Huahsziang rendelkezésre bocsátott, 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyag, amely Európában is egyedülálló.

A Perkátán található klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre.

A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték, művelődési ház és könyvtár üzemelt benne.

Perkáta és a Kínai Népköztársaság kapcsolata 1960-ig nyúlik vissza, amikor is a perkátai mezőgazdasági termelőszövetkezettel alakított ki kapcsolatot a Peking melletti Huahsziang népi kommunája. A rendszerváltás után is megmaradt a kapcsolat, 2001-ben pedig aláírták a testvérvárosi szerződést Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×