Infostart.hu
eur:
386.81
usd:
332.01
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Elhunyt Laux József, az Omega és az LGT egykori alapítója

Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

"Hétfőn még bent jártunk nála a balatonfüredi szívkórházban és akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttünk el. Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el" - hangsúlyozta Kóbor János.

Mint mondta, Laux József rendkívül céltudatos ember és nagyon szorgalmas zenész volt, messze a legszorgalmasabb az Omegában.

"Együtt alapítottuk az Omega együttest 1962-ben, de már előtte hosszú évekig egy osztályba jártunk a József Attila Gimnáziumban. Egyikünk sem volt képzett zenész, ugyanakkor neki a dobolás mellett a szervezéshez is komoly affinitása volt. Amikor középiskola után a zenekarból valamennyien egyetemre kerültünk, azt hittük, ez az együttes végét is jelentheti, ő volt az, aki a folytatást a leginkább szorgalmazta" - idézte fel Kóbor János.

Mint kifejtette, bár nagyon rosszul érintette a csúcson lévő Omegát, amikor Laux József feleségével, a szövegíró Adamis Annával és Presser Gáborral 1971-ben távozott a csapatból, a válás a legkorrektebb módon történt. "Utána is nagyon jó viszonyban maradtunk, azután még inkább, hogy a kilencvenes években hazaköltözött Amerikából. Többször fellépett velünk, tavaly is ott volt az Omega koncertjén a Budapest Parkban és a felcsúti Pancho Arénában".

Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Már a gimnáziumban zenekart hozott létre Kóbor Jánossal. A dobolás alapjait a Benkó Dixieland Band ütőse ismertette meg vele, lejárt a BDB próbáira és a bulikra, végül bekerült a zenekarba. A gimnázium után azért iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy időhaladékot nyerjen a katonaságtól, itt autógépészetet tanult.

1962-ben alakult meg az Omega, amely először még angolszász számokat játszott, és csak Presser Gábor 1967-es belépése után rukkolt elő saját dalokkal. Olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. A szövegeket Laux József akkori felesége, Adamis Anna írta.

Laux József a legjobb hazai dobosok egyikének számított a közönség és a szakma szerint, ezt tükrözte az Ifjúsági Magazin 1970-es felmérése is, amely a különböző hangszerek legjobbjait vette számba. Az élen végzett muzsikusok - Laux és Presser mellett Frenreisz Károly basszusgitáros és a Radics Béla mögött második Barta Tamás gitáros - 1971-ben megalakították a Locomotiv GT-t, az első magyar "supergroupot". Presser és Laux számára kockázatos lépés volt otthagyni a népszerű Omegát, de az LGT sikere igazolta őket. A zenekar ügyeit itt is Laux intézte, de egy idő után belefáradt a kultúrpolitika merev hatóságaival vívott szélmalomharcba. Az LGT 1976-os ötödik, dupla lemeze után Amerikába ment, követve Bartát, aki már két évvel korábban a tengerentúlon maradt.

Hamar beilleszkedett Amerikában: rockzenét játszott, majd a producerek, zenei rendezők lapjának főszerkesztője lett. A tulajdonos rábízta a lapot, és bejuttatta Kalifornia egyik legjobb stúdiójába, ahol együtt dolgozott Bryan Adamsszel, Chick Coreával, Frank Zappával, az Average White Band tagjaival és másokkal. Az It's My Faith című saját dalára általa készített videoklipet különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zenetévé, az MTV. A zene mellett ügynökként könyvekkel kezdett foglalkozni.

Először 1986-ban jött haza az LGT búcsúkoncertjére, korábban nem kapott vízumot. Itthon 1988-ban kezdődött kiadói tevékenysége, a JLX Kiadó amerikai, angol és más nemzetközi bestseller-szerzők regényeit hozta el a magyar olvasóknak.

A zenében visszatért gyökereihez, újra főként dzsesszt játszott. Joe Muranyival - Louis Armstrong zenekarának magyar származású klarinétosával - 2000 után több lemezt vett fel, a Laux Trio and Friends formációval főként dzsesszklubokban lépett fel.

Munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×