Infostart.hu
eur:
380.86
usd:
322.01
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Meghalt Ronit Elkabec, Izrael egyik leghíresebb színésznője

Ötvenegy éves korában rákbetegégben elhunyt Ronit Elkabec, külföldön is ismert izraeli színésznő, forgatókönyvíró, rendezőnő - jelentette a helyi közszolgálati rádió kedden.

Az Izraelben és Franciaországban is forgató Ronit Elkabec filmjei számos nemzetközi elismerést arattak. Legutóbb két évvel ezelőtt egy izraeli válás történetét feldolgozó Gett című filmjét - melynek egyszerre volt társrendezője, társ-forgatókönyvírója és főszereplője - Golden Globe-díjra jelölték.

Az egyszerű, Marokkóból származó szülők gyermekeként felnőtt Elkabec az utóbbi évtizedben testvérével közösen egy három részből álló filmdrámasorozatban mutatta be a marokkói származású izraeliek sajátos sorsát.

Színésznőként filmjeiért három alkalommal, először 1994-ben, legutóbb pedig 2014-ben kapta meg az izraeli filmszakma legrangosabb elismerését, az Ofír-díjat. A magyar nézők a Zenekar látogatása című filmből ismerhetik, amelyben szerepe szerint egy isten háta mögötti izraeli kisváros vendéglőjét vezeti.

Elkabec 1997-ben Párizsba költözött, ahol hamarosan számos filmben és színházban aratott sikert átütő, erős személyiségével és eszköztelen, őszinte játékával.

A feltűnő szépségéről is híres Elkabec csak negyvenes éveinek végén házasodott meg és vállalt gyerekeket, hároméves ikreket hagyott hátra a betegséggel titokban vívott, hosszú harca után.

Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsötétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsötétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések elvileg ma folytatódnak. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×