eur:
395.11
usd:
365.66
bux:
65398.26
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Útnak indulnak az Operaház nagykövetei

28 bemutatóval és magyar tematikájú májusünneppel készül 2016/17-es évadára a Magyar Állami Operaház - mondta e az InfoRádiónak Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója.

Az operaház kiváló művészekből válogatott "nagykövetei" egy év alatt több mint 1100 előadást tartanak vidéki iskolákban és más helyszíneken, emellett az Operaház épületében évi 800 túrát rendeznek, ezeknek mintegy 160 ezer látogatója van. Ezen kívül 580 ezer jegyet adtak el az intézmény előadásaira, és tavaly 25 százalékkal nőtt a bérletesek száma, mintegy 30 ezerre - fűzte hozzá, megjegyezve, "büszkék lehetünk arra, hogy egy hétvégén az Operában meg az Erkel Színházban többen vannak, mint az egész NB1-ben".

A programról szólva Ókovács Szilveszter hangsúlyozta azt is, hogy idén ünneplik mások mellett Simándy József ikonikus operaházi művész születésének 100. évfordulóját, valamint a Győrben született Richter János (Hans Richter) karmester halálának 100. évfordulóját is.

"Miközben a magyar évadra fókuszálunk, a magyar operaszerzők és koreográfusok termésére, zakatolnia kell a világirodalmi operarepertoárnak is, ezért tudnak sztárok jönni külföldről, hiszen ők nyilván nem a Bánk bánba állnak bele" - fogalmazott Ókovács Szilveszter, kiemelve a külföldi fellépők közül Jonas Kaufmannt, Renée Fleminget és Erwin Schrottot.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×