eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ma nyílik Lipcsey György felvidéki szobrászművész kiállítása

Lipcsey György Munkácsy-díjas felvidéki szobrászművész szerkezetes, áttört építményekre emlékeztető bronz kisplasztikáit, valamint geometrikus formákból építkező alkotásait is bemutatja az a kiállítás, amely Csend-Élet címmel látható péntktől Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria eseménysorozatának keretében.

A kiállításon látható 2006 és 2009 között született alkotások a Romtornyok-sorozat darabjai, melyek elhagyatott objektumok látszatát keltik. A Csend-Élet című sorozat munkái geometrikus formákból építkeznek és a figurálisabb irányzathoz állnak közelebb, amely Lipcsey György visszakanyarodását jelzi "az ember, mint örök téma ábrázolásához" - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Lipcsey György 1955-ben született Dunaszerdahelyen. Tizennégy éves kora körül kezdett el faragással foglalkozni, főként fából mintázott parasztfigurákat, balladahősöket. Érettségi után, művészeti előtanulmányok híján, többszöri jelentkezés ellenére sem sikerült a képzőművészeti főiskolára felvételt nyernie. Közben elvégzett egy restaurátoriskolát. 1987-ben tagja lett a Szlovák Képzőművészeti Uniónak. A kilencvenes évektől köztéri megrendeléseket is kapott. Szobrai többek között Nagymegyeren, Alistálon, Dunaszerdahelyen, Szímőn, Ekecsen és Farkasdon láthatók.

1995-1998 között a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának elnökeként tevékenykedett, és éveken át volt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban hozta létre magángalériáját Dunaszerdahelyen, amely Art-Ma Galéria néven 2013-ig működött. 2000-ben tagja lett a Magyar Szobrász Társaságnak. 2012-től tagjává választotta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, 2014-től pedig a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete. Művészetét 2006-ban Munkácsy-díjjal jutalmazták.

A szobrászművész a természetelvű megfogalmazástól jutott el a leegyszerűsített geometrikus, jelszerű formákig. A fa mellett érdekelni kezdte a kő, a vas és a bronz is, egyre inkább szabadabb kifejezésmódot kezdett alkalmazni, így lettek a kisplasztikákból idővel ember nagyságú szobrok. A kezdeti útkeresést követően saját stílust alakított ki, melyet időről-időre tovább formált, alakított, fejlesztett. Technikai, tematikai, anyagbéli váltások követték egymást életművében. Korai munkái tömbszerűségükkel tűnnek ki, reliefjein ókori hatások érezhetők. Később geometrikus, szinte nonfiguratív szobrok kerültek ki keze alól - írták a tájékoztatóban.

A tárlatot Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke nyitja meg csütörtök este.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×