Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Vitában nyerő a magyar fiatal

Magyar diáklány, a 18 éves budapesti Ryan Anna nyerte a Vitázik a világ ifjúsága című, német nyelvű verseny nemzetközi döntőjét Rigában pénteken.

A Trefort Ágoston Gimnázium tavaly végzett diákja a döntőn három versenyzőt győzött le a vitában, amelynek kérdése az volt, Legyen-e kötelezően érvényes az Európa Tanács tagállamai számára, hogy minden évben előre meghatározott minimum létszámban menekülteket fogadjanak be?

A lett nemzeti könyvtárban megtartott finálé több száz fős hallgatóságának soraiban ott ült Edelgard Buhlman, a német Bundestag alelnöke is.

A projektben résztvevő országok - Magyarország mellett Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Oroszország es Ukrajna - nemzeti válogatóján első és második helyezést elért diákjai hétfőtől péntekig egyhetes professzionális vitatréningen és vitasorozaton vettek részt a lett fővárosban.

Az előfordulókon és az elődöntőben a versenyzők arról folytattak szócsatákat, hogy legyen-e kevesebb éjszakai kivilágítás, alapjogon járjon-e az internethez való hozzáférés, egyenértékű legyen-e a kannabisz és az alkohol fogyasztása.

A döntő hetének programjain resztvevő 16 fiatal közül négyen jutottak be a nemzetközi döntőbe, ahol egy szakmai zsűri választotta ki, hogy ki lesz a nemzetközi győztes.

A Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőt 2005 óta rendezik meg Közép- es Kelet-Európa középiskoláiban. A versenyt a középiskolák németet tanulói részére szervezik, hogy a fiatalok elmélyültebben foglalkozzanak politikai és társadalmi témákkal és közben nyelvtudásuk is fejlődjön, hogy megszilárduljon a vitázás, mint az emberi jogokról és azok történelmi hátteréről folytatott demokratikus eszmecsere kultúrája és hozzájáruljon a demokrácia fejlődéséhez, valamint a népek közötti megértéshez.

Tavaly Varsóban rendezték a nemzetközi döntőt, melyen a második és a harmadik helyen is magyar versenyző végzett. A verseny a Goethe Intézet, az Emlékezés, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Hertie Közhasznú Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×