Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke

Budapesten kezdi búcsúturnéját a Black Sabbath

A Black Sabbath búcsúturnéjának európai része Magyarországon indul. Minden idők talán legsikeresebb heavy metál zenekara 2016. június 1-jén lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

A The End című búcsúturné európai része, a 2016 júniusi és júliusi koncertek Budapest után Berlint, Veronát, Zürichet, Desselt, Haldent, Koppenhágát, Bécset, Prágát, Krakkót, Rigát, Helsinkit, Stockholmot érintik, a Black Sabbath végül július 12-én
Moszkvában lép fel - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Az 1968 óta létező brit csapat utolsó felállásában három alapító tag, Ozzy Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár) és Geezer Butler (basszusgitár) szerepel, őket turnézenészek egészítik ki. Tavaly ősszel Tony Iommi beszélt arról, hogy a Black Sabbath még egy turnéra összeáll 2016-ban. Ozzy Osbourne akkor azt mondta, hogy reményeik szerint még egyszer stúdióba vonulnak, ez ma már több mint bizonytalan.

A csapat 2012-ben tizenöt év szünet után állt újra össze, 2013-ban 13 címmel új stúdióalbumot készített (ez volt a 19. a sorban) és világkörüli turnét bonyolított le.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései, kormányzati tájékoztató élőben – percről percre

Magyar Péter friss bejelentései, kormányzati tájékoztató élőben – percről percre

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×