Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
319.56
bux:
144197.66
2026. július 23. csütörtök Lenke

Fotókiállítás nyílt az MTA székházának tervezője tiszteletére

Fotókiállítás nyílt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházának tervezője, Friedrich August Stüler német építész (1800-1865) tiszteletére csütörtökön Budapesten.

Az eseményen Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese elmondta, hogy a széleskörű közadakozásból felépült székház terveivel Friedrich August Stüler komolyan befolyásolta Magyarország kulturális fejlődését a Habsburg abszolutizmus korában.

Sokatmondó tény, hogy a kiválasztott stílus inkább a tudomány egyetemességét, mintsem a nemzeti kultúrát hangsúlyozta - fűzte hozzá, kiemelve, hogy a középület a neoreneszánsz historizmus nyitányát jelentette Magyarországon.

Azzal, hogy egy német építész tervei nyertek az Akadémia székházának építésére kiírt pályázaton, feltűnt Berlin és a Berliner Bauakademie a magyar építészet horizontján - hangsúlyozta Sisa József, az MTA Művészettörténeti Intézetének igazgatója.

A patinás egyetemen olyan kiváló építészek tanultak a későbbiekben, mint a székház kivitelezője és egyben Stüler tanítványa, Szkalnitzky Antal, valamint Lechner Ödön és Hauszmann Alajos - tette hozzá.

A Friedrich August Stüler több európai országra kiterjedő munkásságát bemutató, 30 fotográfiát felvonultató kiállítás az építész szülővárosának múzeuma, a Mühlhäuser Museen közreműködésével valósult meg.

A németországi intézmény igazgatója, Thomas T. Müller a megnyitón hangsúlyozta, hogy Friedrich August Stüler egy Magyarországon még teljesen ismeretlen formavilágot, az itáliai reneszánsz paloták stílusát idéző terveket javasolt, amelyek teljesen eltértek az osztrákok által előnyben részesített építészeti megoldásoktól.

A székház nem csupán Friedrich August Stüler fő műveinek, hanem legkedvesebb terveinek is egyike volt, rengeteget dolgozott az épületen - tette hozzá az igazgató.

A német építész nevéhez több mint kétszáz templom és kápolna, 16 kastély és palota fűződik tervezőként, átépítőként, kivitelezőként vagy véleményezőként. Legjelentősebb művei közt tartják számon az MTA székház mellett a Svéd Nemzeti Múzeum stockholmi épületét és a Sváb-Alpokban fekvő Hohenzollern-várat, valamint a letzlingeni vadászkastélyt is. Részt vállalt a berlini Múzeum-sziget építészeti koncepciójának kidolgozásában is, vezetése alatt készült el a Neues Museum és az Alte Nationalgalerie épülete.

A 19. századi egyházi és világi építészetben az európai klasszicizmus és a historizmus egyik legjelentősebb képviselőjének tartott, emellett a Tudor-stílus Anglián kívüli megismertetésében is maradandót alkotó Friedrich August Stüler összesen húsz éven át készített terveket IV. Frigyes Vilmos porosz király számára, 1842-től viselte A király építésze címet.

Az MTA székház felavatásának 150. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat keretében megvalósuló tárlat december végéig tekinthető meg az épület aulájában.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: az állami cégek vezetőinél bérplafon jön

Szerdán kormányülés volt délben,a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel most áll elő a legfrissebb bejelentésekkel. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. A törvényi minimumra csökkentik a felügyelőbizottsági helyek számát, és radikálisan csökkentik a díjazásokat. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×