eur:
394.4
usd:
371.68
bux:
67407.86
2024. április 16. kedd Csongor

Megvette az állam Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képét

A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, a Krisztus-trilógia így hamarosan ismét együtt lesz látható Debrecenben a Déri Múzeum Munkácsy-termében.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben bejelentette, hogy a Munkácsy-kép megvásárlásáról szóló szerződést március végén írják alá. Mint elmondta, a vásárlást két fontos döntés előzte meg: a Hamilton Galéria igazgatótanácsa hozzájárult az eladáshoz, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja pedig rendelkezésre bocsátotta a kép vételárát.

A Déri Múzeum Munkácsy-termében jelenleg is látható a trilógia két darabja, a Golgota és az Ecce Homo.

Balog Zoltán a Krisztus Pilátus előtt című kép vételárát nem árulta el. Beszámolt viszont arról, hogy a magyar állam meg akarja vásárolni a Golgotát is, amely jelenleg a New Yorkban élő magyar műgyűjtő, Pákh Imre tulajdonában van.

Pákh Imre, akit Kijevben ért utol telefonon csütörtök délután az MTI, elmondta, hogy továbbra is nyitott a Golgota eladására. Megerősítette, hogy komoly - lapértesülések szerint 10 millió dolláros (mintegy 2,7 milliárd forintos) - ajánlatot kapott a Golgotára egy orosz milliárdostól, de - mint fogalmazott - "a képet még nem adtam el".

Ismét megerősítette azt a korábban többször hangoztatott álláspontját, hogy a trilógiát egyben kell tartani Debrecenben. "Ha a magyar kormány nyélbe ütötte az üzletet a kanadaiakkal, akkor minden bizonnyal leülünk tárgyalni a Golgota sorsáról. Erre én nyitott vagyok" - mondta Pákh Imre.

Bellák Gábor művészettörténész a kép lehetséges vételárával kapcsolatban az MTI-nek hangsúlyozta: azért is nehéz megállapítani a festmény értékét, mert monumentális mérete miatt nehezen illeszthető be magángyűjteménybe.

"Tipikusan úgymond múzeumi kép: egyfelől eladhatatlan, másfelől viszont felbecsülhetetlen értékű" - fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy a kisebb méretű, kisebb gyűjteményekbe tartozó Munkácsy-alkotások eddigi árverési rekordjai nagyjából az egymillió dollárt érték el. "A Krisztus Pilátus előtt reális vagy elvárható becsült vételi ára azonban ennél az összegnél jóval magasabb kell, hogy legyen" - mondta.

Bellák Gábor emlékeztetett arra, hogy a Munkácsy-trilógia monumentális, látványos darabjai keletkezésük óta nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is csak az 1990-es években szerepeltek először együtt kiállításon.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel Munkácsy életművének legnagyobb részét Magyarországon kívül alkotta, ezért fő művei közül több jelenleg is külföldi tulajdonban van. Példaként említette a Milton című festményt, amely díjat nyert az 1878-as párizsi világkiállításon. Ez után lett Munkácsy a Becsületrend tagja. A kép a mai napig a New York-i közkönyvtár recepciójának falát díszíti, és még soha nem járt Magyarországon. Emellett a festő több portréja, életképe is amerikai és más külföldi gyűjteményeket gyarapít, csakúgy mint a Siralomház című művének kisebb változatai.
Pákh Imre korábban az MTI-nek elmondta: szerinte egyben kell tartani a trilógiát, amelynek Debrecenben van a helye. Miután a Krisztus Pilátus előtt című kép sorsa eldőlt, várhatóan a Golgotáról is felgyorsulnak a tárgyalások - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen korábbi polgármestere úgy fogalmazott: "évtizedes küzdelemnek közeledik a vége".

A politikus köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének, L. Simon László és Halász János volt kulturális államtitkároknak és Baán Lászlónak, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy a Krisztus-trilógia Debrecenbe kerüljön és ott is maradjon.

Papp László, Debrecen polgármestere szerin régóta vártak erre a bejelentésre a debreceniek. A trilógia ügye az elmúlt években nemzeti üggyé vált - mondta a polgármester és reményét fejezte ki, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások Pákh Imrével, így örökre együtt maradhat a három kép.

A Jézus életét megörökítő sorozat darabjait első alkalommal 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Folytatódik az osztrák–orosz kémháború: kölcsönös kiutasítások és vádaskodások

Folytatódik az osztrák–orosz kémháború: kölcsönös kiutasítások és vádaskodások

Márciusban Ausztria utasított ki két orosz diplomatát, Oroszország ezt nem sokáig hagyta válasz nélkül. Ezúttal egy osztrák diplomatát nyilvánítottak nemkívánatos személynek. Közben Bécsben tovább folyik a vizsgálat a korábbi osztrák alkotmányvédelmi hivatal egy volt munkatársa ellen, akit azzal vádolnak, hogy titkos adatokat továbbított az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Csúnya a lett a nap vége az amerikai tőzsdéken

Csúnya a lett a nap vége az amerikai tőzsdéken

A fokozódó geopolitikai feszültségek nyomást gyakoroltak ma reggel az ázsiai tőzsdékre, az irányadó európai indexek azonban emelkedésekkel nyitottak, és napközben is kitartottak a pluszok. Az energiaszektor gyengélkedik ma az olajár esésével együtt, míg az ipari vállalatok részvényei felülteljesítők. A magyar piac követte napközben az európai tőzsdéket, kisebb pluszban áll egész nap a BUX, a blue chipek közül csak a Richter esett ma. A tengerentúlon ehhez képest jelentős hangulatromlást láttunk annak ellenére, hogy a kereskedés első részében még emelkedésben voltak a tőzsdék. Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×