Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.97
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Balog: a művészet minden területét igyekeztek díjazni

Átadták a Nemzet Művésze díjakat a Pesti Vigadóban. Tíz kategóriában hatvankilenc művész, köztük Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Makk Károly, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Marton Éva és Novák Ferenc részesült a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére létrehozott elsimerésben.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter köszöntőjében elmondta, a magyar művészet szinte minden területét igyekeztek díjazni. "A Nemzet Művésze díjjal járó életjáradékkal pedig közösen törlesztünk mindannyian abból, amit a kiemelkedő művészeinktől az elmúlt évtizedekben kaptunk" - mondta.

Úgy fogalmazott: "Magyarország gazdag ország, és gazdasága is csak akkor lehet erős, ha ezt a kulturális gazdagságra építjük. Ezt a gazdagságot az önökhöz hasonló nagyságok jelenítik meg, nem az aranybányák, nem az ásványkincsek, hanem az emberi erőforrás."

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia, egyben az elismerés odaítéléséről döntő bizottság elnöke köszöntőjében a döntéshozatal emelkedettségéről szólt: "A bizottság munkája komoly volt és alapos, jóságos, elismerő és tisztelettudó, békés szándékú és méltányos, szinte teljes ellentéte a közélet mindennapi viharainak."

Ahogy arra az emberi erőforrások minisztere is emlékeztetett, a Nemzet Művésze díj előzménye a Schwajda György rendező kezdeményezésére 2000-ben létrehozott Nemzet Színésze díj, amit később a Magyar Mozgókép Mestere, az Operaház mesterművésze és a Nemzet Sportolója díj is követett.

Az elismerést a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó Kossuth-díjas és 65. életévét betöltött képviselői kaphatják, tíz művészeti kategóriában, összesen 70-en.

Idén, mivel nincs Kossuth-díjas cirkuszművész, 69 főt választottak. A díj odaítéléséről a 11 Kossuth-díjas művészből álló, legfeljebb három évre felkért bizottság dönt, melynek elnöke az MMA elnöke, amennyiben maga is Kossuth-díjas.

A díjazottak az oklevél mellett a minimál-nyugdíj összegének 23-szorosát, idén 655 ezer 500 forintot kapnak havi életjáradékként. Többszörös díjazás esetén pedig választaniuk kell, melyik elismerés után kérik az életjáradék folyósítását.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×