Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.88
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Siket művészek nemzetközi fesztiválja lesz Vácott

Európa tizenkét országából és Hongkongból is érkeznek művészek Vácra, a SALVIA Európai Siket Művészetek és Kultúra Fesztiváljára, amelyet július 21. és 26. között rendeznek meg.

A nemzetközi fesztivál alapítója, a Belgiumban élő siket színész-rendező, Salvatore Falletta szerint a SALVIA-n az európai siket színészek és művészek megoszthatják művészi értékeiket, a rendezvények ideje alatt előadások és barátságok is születnek - írta az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában a váci fesztivál két főszervezője, Mikesy György, a váci siketek iskolájának igazgatója és Petke Lajos, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) váci szervezetének elnöke.

Az első két fesztivált Belgiumban rendezték, majd Moszkva, München, Helsinki, Ljubljana és Tallinn adott otthont a SALVIA találkozóknak.

Felidézték, hogy a legutóbbi, két évvel ezelőtt Tallinnban megrendezett fesztiválon senki sem vállalta fel a 2014. évi rendezvény lebonyolítását. A SINOSZ váci szervezetének titkára - aki egy flamenco-táncegyüttes tagjaként vett részt a fesztiválon - "jelentkezett", majd gyors üzenetváltást folytatott váci sorstársaival, akik rábólintottak a kezdeményezésre. Ilyen előzmények után kezdődött a szervezés a Pest megyei város önkormányzatának, polgármesterének és másoknak a segítségével - mutattak rá a főszervezők.

A váci fesztiválra Belgiumból, Lettországból, Horvátországból, Spanyolországból, Olaszországból, Svédországból, Szlovéniából, Németországból, Észtországból, Csehországból és Szlovákiából érkeznek siket művészek előadásaikkal, az Európán kívüli siket művészetekből pedig egy hongkongi társulat ad ízelítőt.

Mikesy György az MTI érdeklődésére közölte, hogy a sorrendben nyolcadik, váci fesztivált július 21-én délután a programoknak helyet adó Madách Imre Művelődési Központban nyitják meg, majd három napon át színházi előadások váltják egymást. Délelőttönként próbák, workshopok zajlanak, az esték pedig egyebek mellett bográcsozással és magyar ételek kóstolásával telnek.

Hozzátette, hogy a siket képző- és iparművészek is bemutathatják tudásukat Vácott: fazekasok, fotósok, festők, szobrászok és textilesek alkotásaiban gyönyörködhetnek a hazai és külföldi vendégek.

A rendezvény nyitott, 50-150 halló érdeklődőre számítanak - jelezte Mikesy György.

A kiállítással és kézműves vásárral gazdagított fesztivál, melynek háziasszonya Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista lesz, július 25-én gálaesttel ér véget.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×