Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A Rolling Stones összes eddigi felvétele felkerült az iTunes-ra

A The Rolling Stones összes eddigi - digitálisan újradolgozott - felvétele felkerült az iTunes online zeneboltba, a legendás rockegyüttes megalakulásának 50. évfordulója alkalmából.

A héten közzétett hanganyag a brit zenekar pályafutásának egészét felöleli, a banda 1963-as Chuck Berry-feldolgozásaitól kezdve egészen a tavaly megjelent GRRR! című válogatáslemezig - jelentette be a Universal Music kiadó.

A felvételeket kifejezetten az iTunes számára dolgozták újra, és a gazdag hanganyag felöleli a banda klasszikus stúdióalbumait, koncert- és válogatáslemezeit. A teljes katalógus két részletben - 1963 és 1971, illetve 1971 és 2013 - érhető el.

Az együttes a múlt hónapban indult nemzetközi turnéra Los Angelesből, tavaly pedig európai és Egyesült Államokbeli rajongóit örvendeztette meg egy-egy miniturnéval. A veterán rockerek június 29-én adnak koncertet a brit Glastonbury Fesztiválon, ahol most először fognak színpadra lépni, majd a londoni Hyde Parkban is zenélni fognak.

A banda több mint 200 millió lemezt adott el világszerte és mintegy negyvenszer turnézott, legtöbbször Európában és Észak-Amerikában az 1960-as és 1970-es években.

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Csapásra készül Oroszország, Putyin lehet a világ leboldogabb embere - Háborús híreink vasárnap

Csapásra készül Oroszország, Putyin lehet a világ leboldogabb embere - Háborús híreink vasárnap

Az ukrán katonai hírszerzés szerint Oroszország az ukrán atomerőművekhez kapcsolódó alállomásokat készül támadni, hogy teljesen elvágja az országot az áram- és hőellátástól, miközben Kijevet tömeges áram- és fűtéskimaradások sújtják. Eközben viszont Grönland körül is forr a levegő, a spanyol miniszterelnök szerint Donald Trump húzásai a NATO széteséséhez vezethetnek, amely ha megtörténne, akkor Vlagyimir Putyin orosz elnök lenne a világ legboldogabb embere szerinte. Cikkünk folyamatosan frissül a legfrissebb hírekkel!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×