Infostart.hu
eur:
385.6
usd:
332.7
bux:
121905.07
2026. január 16. péntek Gusztáv

Az Attraction vezetője már hisz a győzelemben

A világ egyik legnagyobb tehetségkutatója, a Britan`s Got Talent döntőjébe jutott be a hétvégén egy magyar látványszínház. Az Attraction először Magyarországon próbálkozott, de közel sem ért el akkora sikert, mint most. A Real Action művésznévre hallgató Szűcs Zoltán, a csapat vezetője az InfoRádiónak azt mondta: külföldre kell mennünk, hogy ismertek legyünk itthon is.

Elindultunk néhány tehetségkutató versenyen, szép sikereket értünk el, amire büszkék is vagyunk. Magyarországon ugyan nem jutottunk tovább, de tudtak rólunk, Németországban pedig legjobb 24 közé jutottunk - mondta az InfoRádiónak az Attraction látványszínház vezetője arról, hogy a Britan`s Got Talent előtt hol mutatták be a produkciót.

A látványszínház szombaton este óriási sikert aratott Nagy-Britanniában és bejutott a népszerű televíziós tehetségkutató döntőjébe.

Külföldi versenyző még egyik szériában sem került a fináléba. Ha minden úgy alakul, akkor most már el is hiszem, hogy meg is nyerhetjük a versenyt. Én sem gondoltam, hogy mindezt elérjük. Azt reméltem, hogy Angliában is ismertté válunk, de ez már világméretűvé vált, a világ minden pontjáról írnak nekünk - fejtette ki Szűcs Zoltán.

A produkció előtte valóban kinyílt a világ, Ausztráliába, Japánba, Amerikába, Mexikóba, Nigériába, Afganisztánba és Brazíliába is kaptak meghívást.

Az Attraction fellépett tavaly az olimpiai eskütételen is, mégis a brit műsorral váltak ismertté Magyarországon. Szűcs Zoltán szerint érdekes, hogy külföldre kellett menniük ennek eléréséhez, és ez a nyilvánosság jut vissza Magyarországra, de nem bánja mindezt.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Megtorpant a magyar gazdaság, eloszlatunk egy hatalmas tévhitet

Megtorpant a magyar gazdaság, eloszlatunk egy hatalmas tévhitet

Az utóbbi években a magyar gazdaság növekedése megtorpant, melynek egyik legfőbb okaként a külpiaci helyzet romlását, különösen a német gazdaság versenyképességi problémáit jelölik meg. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy egyrészt milyen folyamatok és gazdaságpolitikai döntések vezettek az erős német függőség kialakulásához, másrészt pedig a régiós országok esetében is megfigyelhető-e ez a probléma, vagy egyedi, magyar specifikus tényezőről van szó. Ebben a cikkben erre a két aspektusra fókuszálva mutatom be ezt a problémakört.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×