Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Felvidéki sétát szervez a Rákóczi Szövetség

A Rákóczi Szövetség 13. alkalommal szervezi meg péntektől vasárnapig a Felvidéki séta programját, amelyen magyarországi és felvidéki középiskolások vesznek részt.

A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program célja a felvidéki városok, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. Ezzel együtt kiemelt cél, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.

A kiránduláson hat magyarországi és öt felvidéki iskolából 88 diák vesz részt.

A szervezet felidézte, hogy 13. alkalommal hirdették meg 2013 tavaszán középiskolai ifjúsági szervezetei számára a Felvidéki séta elnevezésű programot, amely érinti Kassát, a Szepességet és Rozsnyót.

A Rákóczi Szövetség diákutazatási programjai keretében az idén már több mint négyezer középiskolás diák utazhatott egy másik országba - írták.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×