Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Rippl-Rónai-festményt vásárolt a Musée d'Orsay

A világ egyik legrangosabb múzeuma, a párizsi Musée d'Orsay megvásárolta a Virág Judit Galériától Rippl-Rónai József Jelenet gróf Somssichék kertjében című alkotását, amelyet az állandó kiállításon helyez majd el.

A világhírű múzeum először két éve kereste fel a galériát azzal a szándékkal, hogy úgynevezett kukoricás stílusú Rippl-Rónai-festményt szeretne vásárolni. Hosszas tárgyalássorozat után az 1912-ben készült, kiemelkedő kvalitású alkotást vásárolták meg - közölte a galéria csütörtökön az MTI-vel.

"Hatalmas megtiszteltetés ez a magyar festészetnek és a Virág Judit Galériának, hiszen ezzel egy lépést tettünk előre a magyar művészek nemzetközi el- és megismertetésének útján" - olvasható a közleményben.

Az összegzés felidézi, hogy Sommsich Géza - akiről Rippl-Rónai több portrét is készített - 1905-ben hagyta el a katonai pályát és kezdett gazdálkodással foglalkozni a somogyi Vóta-pusztán. Az 50-szer 68 centiméteres kép Sommsichék kertjét, valamint az egykori katonatiszt - és feltehetőleg a művész - családjának népes hölgykoszorúját ábrázolja.

A kaposvári Róma-villa kertjében festett "kukoricás" képek mellett az 1910-es évek elején egyéb park- és kastélyrészletek is felbukkannak Rippl-Rónai József (1861-1927) életművében. Ezen alkotásainak többsége dús virágágyakkal, művészien nyírt bokrokkal övezett épületeket, kertrészletet ábrázol. A Jelenet gróf Somssichék kertjében című festmény ezek közül talán az egyik legsikerültebb mű - közölte a Virág Judit Galéria.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×