Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész

Csütörtökön este autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész - közölte az MTI-vel Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A Zeneakadémia tanárárát 53 éves korában érte a halál.

Temetéséről később intézkednek.

Gyöngyössy Zoltán ihletett előadója volt a kiváló magyar kortárs zeneszerzők műveinek, Kurtág György és Kurtág Márta úgy fogalmazott: megtiszteltetés, hogy kompozícióikat a fuvolaművész játszotta lemezre. Megszólaltatta Szöllősy András, Sári László és mások alkotásait is.

Gyöngyössy Zoltán 1958. február 20-án született. Alapfokú tanulmányait Apagyi Mária (zongora) és Révész Mária (fuvola) növendékeként kezdte a híres komlói Kodály Zoltán Általános Iskolában, amelynek közismert kórusában Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy keze alatt énekelt.

1972-től a pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait Barth István irányításával, 1976-tól pedig Pröhle Henriknél tanult a Zeneakadémia fuvola szakán, ahol Pernye András, Kistétényi Melinda, Láng István, Kurtág György és Simon Albert is a tanárai közé tartozott. 1981-ben kitüntetéssel diplomázott.

Ezután Drezdában, a Carl-Maria von Weber Zeneművészeti Főiskolán képezte magát Johannes Walter és Arndt Schöne fuvolaművészeknél, majd 1982-ben háromhónapos ösztöndíjat kapott a párizsi IRCAM-ba. Tagja volt a Claudio Abbado vezette Európa Kamarazenekarnak, s kezdetben a Budapesti Fesztiválzenekarnak; rendszeresen részt vett a Szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál munkájában. 1993-ban az Ensemble Modernnel turnézott (Frankfurt, Bécs, Berlin); rendszeresen játszott a Budapesti Vonósokkal, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal és az Erkel Kamarazenekarral, az Új Zenei Stúdióval. A Componensemble, az UMZE és az Intermoduláció együttesek tagja volt. Számos kortárs zeneszerző ajánlotta neki darabját. Többször is elnyerte az Artisjus díját, 1993-ban Liszt Ferenc-díjat kapott. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×