Nem történelem vagy történelmek vannak, hanem az, amit megírunk - jegyezte meg a nagy érdeklődés mellett megtartott ankét kezdetén Esterházy Péter. A magyar író elismerte: az irodalomban erősen meghatározó a nyelv és az alkotás helye is, más például egy német és egy francia író nézőpontja.

"Azt akartam mondani, kétségeim vannak, lehet-e történelmi regényt írni, de aztán ránéztem Drago Jancarra, és azt mondom, lehet" - fordult írótársához, mire a szlovén alkotó közölte, ő maga a Harmonia Caelestisből tanult sokat a magyar történelemről.

Drago Jancar szerint - noha az EU-csatlakozással egy közös gazdasági-politikai egységbe léptünk - nincs közös európai történelmünk, és valójában közös emlékezetünk sincs. A történetíráshoz képest mindenesetre az irodalom többet tud segíteni a történelem felidézésében, mert az érzelmekről is tud szólni - fűzte hozzá. Jean Portante luxemburgi író azonban figyelmeztetett: a szavak nem azonosak a valósággal, bármi, amit a nyelv segítségével közlünk, bizonyos mértékben fikció.

A francia Jean Rouaud úgy vélte, tulajdonképpen a háborúk tekinthetők közös élménynek, hiszen az európai történelem, az európai nemzetek is háborúkban születtek. Mint Clare Azzopardi hangsúlyozta, a regényíró kötelessége az is, hogy ne csak a múlt konfliktusairól, hanem a jelenről: például az egyiptomi forradalomról vagy a líbiai felkelésről is beszéljen.

Esterházy Péter felvetésére, miszerint nem kell-e 30-40 évnek eltelnie a tapasztalatok feldolgozásáig, a máltai író megjegyezte: a kortárs események elmesélését nem szabad a televíziók egy-két perces bejátszásaira bízni, hanem bízni kell a szavak erejében.

A kortárs történelem problémája, hogy a hozzánk érkező információrengeteg nincs strukturálva, átláthatóvá téve, ahogy ezt akár még 20 éve is megkapta a hírfogyasztó - folytatta a gondolatot a beszélgetést vezető Csordás Gábor. A műfordító szerint, mivel az információkat kontextus és interpretáció nélkül kapjuk, ennek hatalma az íróhoz került: kérdés azonban kell-e azonnal élnie vele.

Mint a szlovák Pavol Rankov rámutatott, amit ma a XIX. századi Londonról tudunk, mindazt Dickenstől tudjuk. "Lehet, hogy a szerzők hazugok, de száz év múlva már hiszünk nekik" - vonta le a következtetést, mire Esterházy Péter hozzátette, "a jó regényeknek már azonnal".

Jean Portante ugyanakkor úgy vélte, mikor egy mai alkotó az II. világháborúról ír, egyben a most zajló líbiai eseményekről is ír: a televízióval szemben az irodalom képes megteremti a kapcsolatot. Drago Jancar személyes emlékeit felidézve elmondta, mikor fiatalon a II. világháborúról, a partizánok harcairól olvasott, mindez nagyon távolinak tűnt. De aztán kitört a jugoszláv háború, és ismét hasonló szörnyűségek történtek - tette hozzá a beszélgetés végén.