Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Rudolf Péter: Meghagytuk a tigrisfílinget

Szerdán mutatják be a mozik az Üvegtigris harmadik részét, amelyben a főszereplők kalandjaik során Budapestre is elkeverednek. A filmről Rudolf Péter beszélt az InfoRádiónak.

Az első két részben kifelé bámultam a büfékocsi ablakán, és rezonáltam arra, amit a marha barátaim a környéken összeeszkábáltak. Ez általában súlyos problémákhoz vezetett, amelyeknek a következményeit én szenvedtem meg. A film harmadik részének egyik mozgatórugója éppen az, hogy elegem lesz ebből - mesélte az InfoRádiónak a szerdán bemutatandó Üvegtigris 3 rendezője és főszereplője.

Rudolf Péter elárulta azt is, hogy az új Üvegtigrisben több szálon futnak az események. Ez szolgálja azt a célt is, hogy ne érezzék becsapva magukat azok, akiknek a szeretete nélkül nem fogott volna a harmadik részbe. - Az volt a célunk, hogy meglegyen a "tigrisfíling", ugyanakkor egy mozgalmasabb, nagyobb kihívást jelentő filmet készítsünk - tette hozzá.

A film főszereplőjének, Lalinak az álmai valóra válnak a harmadik részben: megkapja a drága autót, a luxust, a szebbnél szebb nőket. Rudolf Péter szerint bár a mai világ tényleg azt sugallja, hogy a boldogságot ezek jelentik, tévedés azt hinni, hogy ez mindenre megoldást jelent. A közhelyek pontosan fedik az igazságot, így az is igaz, hogy a pénz nem boldogít, és Lali szembesül ezzel a ténnyel - mondta a büfést alakító Rudolf Péter, aki újdonságként emelte ki azt is, hogy "ráeresztették a csapatot Budapestre, vagyis a népmesei figurákat elvittük a király palotájába, és szembesültek azzal, hogy jobb otthon".

Az Üvegtigris 3 utómunkálatai közben Rudolf Péter egy tévéfilmet is készített, az Új Színházban látható Keleti pu című előadásból. A helyszínen forgatott filmen már az utolsó simításokat végzik, de a színész-rendező azt még nem tudta megmondani, hogy mikor tűzi műsorra a Magyar Televízió.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×